kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Bódis: a magyar egyetemek az elmúlt tíz évben egyre versenyképesebb diplomát adnak

A Quacquarelli Symonds (QS) listájára tíz magyar intézmény is felkerült.

Beérni látszanak a felsőoktatás nemzetközi beágyazottságának erősítését, a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer hatékonyságának növelését célzó kormányzati erőfeszítések - hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a héten megjelent Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felmérés 2020-as szakterületi rangsorát értékelve.

Az államtitkár pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a világ egyetemeinek 48 különböző képzési területét vizsgáló listára tíz magyar intézmény is felkerült. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több tudományterületen is jó eredményt ért el, az élet- és orvostudományok területén pedig a Semmelweis Egyetem szerepelt a legjobban, amely a szűkebb képzésterületi lista 51-100. helyén zárt - sorolta.

Bódis József kiemelte: a magyar egyetemek az elmúlt tíz évben egyre versenyképesebb diplomát adnak, a foglalkoztatás általános bővülésével mára gyakorlatilag megszűnt a diplomás munkanélküliség. Magyarország jó gazdasági teljesítménye lehetővé teszi a felsőoktatás továbbfejlesztését, a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer egyetemközpontú átalakítását. 2020-ban az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárddal többet biztosít a kormány kutatás-fejlesztésre, e többletforrásból a felsőoktatás is részesül - húzta alá az államtitkár.

Bódis József elmondta, a megtett intézkedések - a kutatási hálózat átalakítása, a valós szükségleten alapuló diploma és kutatások finanszírozása - eredményeként az egyetemek és a kutatóintézetek is egyre jobban teljesítenek, és erre a világ élvonalába tartozó külföldi egyetemek is felfigyeltek. Kitért arra is, hogy a kínai Fudan Egyetem után, most a világ vezető mérnökképző egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) is lehetőséget lát Magyarországban. Jó hír, hogy az egyetem európai kutatási központot nyit Debrecenben - mondta.

Ezzel a város is felkerül az innovációs és kutatás-fejlesztési hálózatok világtérképére, a magyar hallgatókhoz "házhoz jönnek" a világszínvonalú lehetőségek - közölte. Hozzátette: az együttműködés az egyik kiemelt iparág, az egészséggazdaság területén valósul meg, tovább javítva a magyar gazdaság versenyképességét. A szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet fejlesztésével a világ legszűkebb élmezőnyébe sorolható kutatási infrastruktúra valósul meg hazánkban, ami már most jelentős nemzetközi figyelmet kap - mutatott rá az államtitkár.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk