Megjelent: 5 éve

Jön a 8,5 eurós német minimálbér

A német kormány a szerdai ülésén elfogadta a minimálbér bevezetéséről rendelkező törvényjavaslatot. Még a törvényhozás két háza is szavaz róla, ahol nem kétséges a többség, majd 2015 elején léphet életbe.


A főszabály szerint a munkaadóknak legkevesebb bruttó 8,5 eurós órabért kell fizetniük a dolgozóknak. Az alacsonyabb bérekről szóló megállapodások 2016 végéig érvényben maradhatnak. A szabály a jelenleg csaknem 42 millió munkavállaló túlnyomó többségére érvényes. 8,5 eurónál alacsonyabb órabérért gyakornokokat és képzettség nélküli fiatalkorúakat lehet majd alkalmazni, és az alkalmazásuk kezdetétől számított hat hónapban a minimálbérnél kevesebbet vihetnek haza azok a munkavállalók is, akik legalább egy évi - úgynevezett hosszú távú - munkanélküliség után találnak állást.


A szociáldemokraták fő ígérete volt


A minimálbér évek óta a társadalom- és gazdaságpolitikai viták egyik fő tárgya Németországban, bevezetése a szociáldemokrata párt (SPD) első számú választási ígérete volt, és központi helyre került a tavaly ősszel alakult nagykoalíciós kormány programjában. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség kezdetben elutasította az általánosan kötelező minimálbért, a koalíciós megállapodás megkötése óta pedig munkaadói érdekképviseletek támogatásával azért harcolt, hogy minél több munkaerőpiaci csoportot vonjanak ki a minimálbér hatálya alól.


Keleten a munkavállalók negyedét érinti


A legutóbbi, 2013 végéről származó adatok szerint a német munkavállalók nagyjából 17 százaléka keres kevesebbet óránként bruttó 8,5 eurónál, és a volt NDK területén minden negyedik munkavállaló órabére elmarad ettől az értéktől. (MTI)


2014. április 3.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek