kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Megjelenik a távmunka a multiknál

A foglalkoztatási forma iránt növekszik a bizalom, és fejlett szoftveres megoldások érhetőek el az otthonról végzett munka mérésére, ellenőrzésére és szervezésére - írja a Magyar Hírlap.

Előrejelzések szerint tíz éven belül minden harmadik munkavállaló a munkahelyétől távol fog dolgozni. Egy friss tanulmányból az is kiderül, hogy a távmunkában dolgozók hatékonyabban végzik munkájukat, mint irodában dolgozó társaik.

„A következő két évben várhatóan megduplázódik vagy megtriplázódik a távmunkások száma” - mondta a Magyar Hírlapnak Juhász Csongor, a naponta közel 14 ezer dolgozót közvetítő és így közvetetten foglalkoztató Prohuman csoport ügyvezető igazgatója.

„Magyarországon jelenleg az európai uniós átlag fele, hozzávetőlegesen 2,5 százalék a munkájukat folyamatosan távolról végzők aránya. Mindemellett azt látjuk, hogy köszönhetően az aktuális munkaerőpiaci helyzetnek és a technológia által kínált innovatív munkavégzési lehetőségeknek, folyamatosan bővül a távmunkások száma.

Hozzátette:tapasztalataik szerint a munkavállalók szeretik és keresik a távmunka lehetőségeket, legalább alkalmi jelleggel.

A részleges távmunka emellett már juttatásként is megjelenik a multinacionális vállalatoknál, egészen változatos munkakörökben, heti néhány napos „home office” formájában. A vállalati kultúra fejlett foka alapvetően fontos a sikeres távmunkához, míg a munkavállaló oldaláról igényli a magánélet és a munka egyensúlyban tartásának képességét.


Magyar Hírlap

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk