Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Varga Mihály bejelentette négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően. A projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére - írja az MTI.

images

A tárcavezető elmondta: az országban jelentős számú átképezhető diplomás, az oktatási rendszerből kieső álláskereső vagy a képességeinek nem megfelelő munkát végző munkavállaló található, akik megfelelő képzés mellett termelőképes informatikai fejlesztővé válhatnak.

A programban való részvételhez elég a középfokú végzettség, informatikai végzettségre, előképzettségre nincs szükség, tehát az informatikai területen nem járatos potenciális munkavállalók is lehetőséget kapnak arra, hogy ebben a dinamikusan fejlődő iparágban álljanak munkába. A kiválasztás készség alapon, több körön keresztül történik, ami biztosítja a megfelelő alanyok kiválasztását. A képzés tartalmát a felvevőpiaci szereplők aktuális igényei fogják meghatározni, tehát egy rugalmas, az igényekhez alkalmazkodó képzést fognak kapni a résztvevők - mondta a miniszter.

A program két részből áll, a programalapító és az azt követő önfenntartó részből. Az első ciklus során legalább 1400, a második alatt legalább további 2600 ember képzése és munkába állása valósulhat meg önfenntartó módon, a piac felvevő képességének függvényében. A bekerülő hallgatók először egy 3-4 hónapos alapképzést kapnak, amelynek során személyre szabottan elsajátítják az általános fejlesztői ismereteket, ezt követően a program gondoskodik a munkába állításukról. A megfelelő mélységű, gyakorlati szakmai tudást a felvevőpiaci partnerek által megkövetelt speciális szakmai képzések segítségével érhetik el - ismertette a miniszter. Ezeket a képzéseket, munka mellett, már az ipari szereplők finanszírozzák, a fejlődéshez szükséges gyakorlat lehetőségének biztosítása mellett.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk