Megjelent: 7 éve

„Adj egy ötöst!”

A SalvaVita Alapítvány „Adj egy ötöst!”címmel pályázatot hirdet magyarországi felsőtagozatos és középiskolai osztályok számára. A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció személyes élményeken keresztül ismerkedjen meg a fogyatékossággal élő emberekkel.

Olyan pályázatokat várnak, ahol a jó élmény életre szólóan megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket, melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet.

Pályázni lehet bármilyen programmal, amin a diákok fogyatékossággal élőkkel közösenvesznek részt. Lehet ez „alternatív” osztályfőnöki óra, vagy közös kirándulás stb., ahol a diákok és a fogyatékossággal élő társaikegyaránt jól érzik magukat és ezt szívesen megosztják másokkal is.

A programok megvalósulását dokumentálni kell (fotó-sorozat, videofelvétel, szöveges dokumentum, stb.). A programokat minden helyszínen a szervezők által biztosított szakértők segítik.

A beküldött pályaművek közül a szakmai zsűri által kiválasztott, legkiemelkedőbb 10 pályázat egyenként 400 ezer Ft nyereményben részesül. Díjátadás 2017 év végén lesz.

A pályázatok leadási határideje: 2017. április 18.
További információ és pályáza itt.

A programot a Szerencsejáték Zrt. támogatja.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk