kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Mentőtiszttel enyhítenék az orvoshiányt Mezőberényben

Mezőberény polgármestere úgy próbálta az ügyelet orvoshiányát enyhíteni, hogy bejelentette: a feladatra augusztus elsejétől egy mentőtisztet alkalmaznak - írja a Népszava.

Siklósi István, Mezőberény polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy mivel az utóbbi időben nem lehetett megfelelő orvost találni az ügyelet ellátására, augusztus 1-től mentőtiszt látja majd el a feladatot a városban, valamint három környező községben. Az esetről a Népszava számolt be.

A polgármester hozzátette, hogy a megoldás egy évre szól, ugyanis várják állami intézkedést az ügyeletek működtetése kérdésében, esetleg állami feladattá válását. „A mentőtiszt két dolgot nem tehet meg, amit az orvos igen. Az egyik a halál beálltát nem állapíthatja meg hivatalosan, a másik, nem írhat fel gyógyszert. Ez utóbbi a szakemberek szerint nem is ügyeleti feladat. A halál beálltának megállapítására a Gyomaendrődön lévő orvos lesz hivatott. Reméljük csak nagyon ritkán lesz erre szükség” - írja posztjában Siklósi István.

A Népszava szerint a Magyar Orvosi Kamara is ellenzi a megoldást, Éger István, a köztestület elnöke a történteket megengedhetetlen precedensnek nevezte.

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk