Megjelent: 6 éve

Két szakember osztozik a Mesterek Mestere Díjon

Harmadik alkalommal adták át a kimagasló építőipari szakmunkát elismerő Mesterek Mestere 2017. Díjat. A címet megosztva Szabó Józsefnek és Deák Sándornak ítélte a szakmai zsűri - írják sajtóközleményükben.

images

A díjátadóra Budapesten, a III. Országos Építőipari Szakember Találkozón került sor a hétvégén. A szakemberek különleges kivitelezési technikájukkal és kreatív megoldásaikkal érdemelték ki az elismerést. Szabó József referenciái között szerepel például a Rudas wellness részlege. Deák Sándor többek között a Duna Aréna, valamint a Rudas-fürdő mozaikburkolásán dolgozott. A közönségszavazást a budapesti Katona Attila nyerte.

„Megindító volt látni, ahogyan a szakemberek a könnyeikkel küszködve vették át a díjat. Óriási szükség van az építő munka elismerésére. A társadalom megbecsülése nélkül nem fogják a fiatalok az építőipart választani. Márpedig a szakemberhiány megoldásában ez létkérdés. Ezért alapítottuk a díjat” - mondta Markovich Béla a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője

Húszezer „be se tanított” munkás



„A munkaerőhiány nagyon feszítő probléma lett, viszont a szakmának nem érdeke, hogy alacsonyan képzett munkaerő végezze a munkát” - mondta köszöntőjében Bruckner László a Nemzetgazdasági Minisztérium Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály főosztályvezetője.

A politikus kifejtette, hogy közös a felelősség, azonban a gazdasági szektor felelőssége egyre nagyobb. A Kormány partner a képzések támogatásában, szeretné elérni, hogy a szereplők összeálljanak és hozzanak létre építőipari ágazati képző központokat, mint Nyugat-Európaban.

Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke elmondta, hogy az iskolarendszerből a következő húsz évben sem fog kijönni annyi és olyan felkészültségű szakember, akire az építőiparnak szüksége van. Ezért borzasztóan fontos, hogy az ágazat magának próbálja kiképezni a hiányzó szakembereket. Ezt szolgálja a Kormány új képzési programja, melyre építőipari vállalkozások is pályázhatnak szervezeti nagyságtól függetlenül.

Hozzátette, hogy 2013-hoz képest most 35 ezer fővel több foglalkoztatott van a szakmában, melyből húszezer „be se tanított” munkás. Nagy kihívás élőmunka mellett betanítani ezeket a munkavállalókat. Ezt szolgálja ez a program.

A díjról

A Mapei által 2015-ben alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját és javítsa társadalmi elfogadottságát. Az évente kiosztásra kerülő díjra minden, munkáját mesteri szinten folytató, ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhatott.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk

Egy 14.000 főt foglalkoztató cégnél nincs egyszemélyes siker - Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője

A feszített munkaerőpiac, a kormányzati megszorítások mind komoly kihívást jelentettek a 14000 főt foglalkoztató cégnek 2023-ban. Szijjné Kállai... Teljes cikk

Kedvesség a munkahelyen: versenyelőny vagy gyengeség?

Ha egy munkahelyre gondolunk ritkaság, hogy a kedvesség, mint kitétel, esetleg jelző jut először eszünkbe. Pedig úgy tűnik a munkavállalóknak egyre... Teljes cikk