kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Regionális képzőcentrumokat szeretnének az építőiparban

Regionális képzőközpontokra van szükség az építőipari szakmáknál a gyakorlati oktatás eredményességének növelése érdekében, ez az új típusú intézmény tanműhelyi képzést biztosítana a szakképzés mindhárom évfolyamában és úgy kellene kialakítani, hogy több szakiskola (szakközépiskola és szakgimnázium) tanulóinak gyakorlati oktatását tudja ellátni - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az építőipari szakmákat oktató szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanműhelyeinek többsége korszerűtlen, a gyakorlati oktatók bére alacsony, a gyakorlati szakképzés intézményrendszere szétaprózódott: mintegy 90 helyen folyik gyakorlati képzés, miközben a tanulók száma országosan nem éri el a 10 ezret - áll a közleményben.

Az ÉVOSZ szerint a szakiskolai gyakorlati oktatás pazarló és alacsony színvonalú. A gyakorlati képzést nehezíti, hogy az építőiparban a kivitelezési munkák helyszíne folyamatosan változik, a rendelés-állomány ingadozása miatt előre nehezen kiszámítható, a néhány munkavállalót foglalkoztató vállalkozások többsége pedig csupán egy-egy feladat elvégzésre specializálódik, így ezeknél a vállalkozásoknál a tanuló nem ismerheti meg és sajátíthatja el szakmája minden részterületét.

Az ÉVOSZ úgy véli, egységes elvek alapján, állami, kamarai és szakmai szervezetek közös irányításával hét regionális képzőközpontot kellene felállítani. A szakképzési hozzájárulásból fenntartott, központi irányítással működő, gyakorlati képzőközpontok feladata a gyakorlati alapkompetenciák oktatása, míg a vállalkozások feladata a munkahelyi gyakorlat és munkatapasztalat megszerzésének biztosítása lenne.

Közölték, hogy az építőipar speciális helyzete miatt Nyugat-Európában a duális képzési rendszerekben mindenütt megtalálhatóak az üzemek feletti gyakorlati képzőközpontok, amelyek a gyakorlati alapkompetenciák elsajátításában és begyakorlásában játszanak fontos szerepet, a munkáltató feladata pedig az, hogy lehetőséget adjon a diákoknak valós munkahelyi tapasztalatok megszerzésére.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk