Megjelent: 5 éve

Mely hiteltípusok segíthetnek a kisebb vállalkozóknak?

Vállalkozóként a folyamatos fejlődés elengedhetetlen a sikerhez, ehhez azonban sokszor olyan fejlesztésekre van szükség, amit saját zsebből nem tud a cég kifizetni. Ekkor a kezdő vállalkozásoknak és a nagyobb beruházást, például gépek vagy berendezések beszerzését tervező cégeknek tőkeinjekcióra van szükségük, hogy meg tudják valósítani a kitűzött céljaikat. Ebben segíthetnek a különböző vállalkozói hitel fajták.

Érdemes ezeket részletesen megismerni, hogy milyen lehetőségek vannak a piacon, és hogy milyen feltételekkel lehet kölcsönt igényelni a vállalkozás számára. Az igénylési követelmények mellett ajánlott még számolni a kamattal is.

Kezdő vállalkozás

Nem gond, ha a vállalkozás még nem régen alakult meg, valamelyik vállalati hiteltípus biztosan elérhető lesz ebben az esetben is. A Mikrohitel például segítséget nyújthat kifejezetten kezdő vállalkozóknak, akik még nem rendelkeznek lezárt üzleti évvel, de ugyanez a hiteltípus elérhető a kis- és középvállalkozások számára is. Bizonyos kölcsönök lehetőséget biztosítanak a fejlődni vagy bővülni vágyó egyéni vállalkozóknak, a nagyobb beruházások finanszírozására pedig megfelelő tőkét biztosítanak a növekedési hitelek.

Gyakori hiteltípusok

A vállalati hitelpiacon különböző hiteltípusok közül lehet választani attól függően, hogy milyen célokat szeretne valaki megvalósítani külső pénzügyi segítséggel:

A folyószámlahitel a szabadon felhasználható kölcsönök közé tartozik, ingatlanfedezet nem szükséges az igényléshez. Ebben a formában általában 500 ezer és 50 millió forint közötti összeg igényelhető. Mivel a hitelintézetek a folyószámlahitelt általában 12 hónapra adják, az igénylés előtt érdemes összesíteni a vállalkozás egy évre vonatkozó bevételeit és kiadásait, és ez alapján meghatározni, hogy mekkora hitelre lesz szükség. Ennél nagyobb összeget nem érdemes felvenni.

A forgóeszközhiteleket, ahogy a neve is utal rá, különböző forgóeszközökre tudja költeni a vállalkozás: ezek lehetnek különböző készletek, a követelések, az értékpapírok és pénzeszközök. Bizonyos pénzintézeteknél a forgóeszközhitel akár hitelkiváltásra is felhasználható. Forgóeszközhitelt általában 1-3 éves futamidőre lehet igényelni, 1 millió forinttól akár 100 millió forintig. Ingatlanfedezet nem szükséges a forgóeszköz igényléséhez.

A hosszú távú beruházások finanszírozására nyújtanak megoldást a beruházási hitelek, amelyek új vagy használt gépek, berendezések vagy ingatlanok vásárlására fordíthatók. A beruházási hitelek futamideje 1-10 év, az igényelhető hitelösszeg pedig 1-100 millió forint között lehet, de ez az összeg hitelintézetenként eltérő lehet. A beruházási hiteleknél általában 20-30 százalékos önerőt kérnek a bankok.

Legfontosabb követelmények és szempontok az igényléshez

Az igénylési folyamat a vállalkozói hitelek esetében jóval összetettebb, mintha magánszemélyként igényelne valaki kölcsönt, így minden esetben hosszabb procedúrára kell felkészülni. Ennek az az oka, hogy a pénzintézetek több szempontból is meg fogják vizsgálni a vállalkozást hiteligényléskor. Ezek a tényezők a következők lehetnek:

● a vállalkozás fő tevékenysége
● a vállalkozás vagyona (ingatlan, jármű, gép stb.)
● a vállalkozás árbevétele (főként a bankszámlára érkező)
● a vállalkozás eddigi lezárt éveinek mérlege, eredménykimutatása
● a vállalkozás főkönyvi kivonatai
● van-e a vállalkozásnak meglévő hitele
● van-e a vállalkozásnak bármilyen lejárt tartozása
● Volt vagy van-e a vállalkozás bármelyik tulajdonosának akár magánemberként, akár más vállalkozáson keresztül lejárt tartozása, illetve folyt vagy folyik-e ellenük végrehajtás
● volt, van-e a cég ellen végrehajtás vagy felszámolás
● a felvenni kívánt hitelt mire szeretné fordítani a vállalkozás



Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mely hiteltípusok segíthetnek a kisebb vállalkozóknak?
2. oldal - A vállalkozás által benyújtott üzleti terv
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk