kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A munkavállalók kétharmada átlag alatt keres

Több, mint 3 millió dolgozó nem keresi meg a KSH adatai szerint átlagosnak mondható bért, a versenyszférában hatalmas bérkülönbségek vannak - írja a Népszava.

images

images

A KSH legutóbbi jelentése szerint az idei első félévben az átlagbér meghaladta a bruttó 324 ezer forintot. Azonban a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Policy Agenda a Pénzügyminisztériumtól kikért adatok alapján vizsgálta az átlagbér és a mediánbér egymáshoz való viszonyát, ebből kiderül, hogy sokan keresnek az átlagbértől jóval kevesebbet. Ennek az az oka, hogy az átlagbért egy egyszerű átlagolással számolják ki, azaz a béreket összeadják, majd a végeredményt elosztják a dolgozók létszámával - írja a lap.

A mediánbér egy valósabb adatot mutat, ezt úgy számolják ki, hogy a kereseteket növekvő sorrendbe rendezik, és a középen álló összeg lesz a mediánbér, amelynél a dolgozók fele többet, fele kevesebbet keres. Ez az összeg mintegy 20 százalékkal kisebb, mint az átlagbér.

Az átlagbér és a mediánbér hányadosa azt mutatja meg, hogy milyen mértékű a béregyenlőtlenség a munkaerőpiacon.

A MASZSZ szerint a magyar munkaerőpiacon az európai unió átlagához képest jóval nagyobb a béregyenlőtlenség, az olló ráadásul egyre nyílik. Míg az unióban a mediánbér stabilan az átlagbér 84 százalékát teszi ki, addig Magyarországon 2014-ben 76, 2016-ban 74 százalék volt az arány. A jelenlegi mediánbér 240 ezer forint körül mozoghat, vagyis ennél kevesebbet kereshet a dolgozók fele, több, mint 2,2 millió munkavállaló.

Kordás László, a MASZSZ elnöke szerint a bérkülönbségek oka az egykulcsos személyi jövedelemadó lehet. A szakszervezeti szövetség ezért egy többkulcsos, progresszív személyi jövedelemadó rendszert szeretne, amely a kötelező legkisebb béreket keresőkre 0 százalékos adókulcsot szabna meg, a közepes jövedelmi sávokban 9, afelett 15 százalékos lenne az adóteher.

Az adatokból az is kiderült, hogy a közszférában kisebbek a bérkülönbségek. Az állami intézményeknél dolgozók mediánbére a szektoron belüli átlagbér 87 százalékát teszi ki, addig a piaci cégeknél az arány 69 százalék.

Az egyetemi végzettségűek esetében a mediánbér az átlagbér 74 százalékát teszi ki, az alapfokú végzettségűek körében az arány 88 százalék.

Kordás szerint több mint egymillió munkavállaló - jellemzően az alacsonyabb iskolai végzettségűek - azonban még mindig csak a kötelező legkisebb béreket kapja munkájáért, éppen azért van kevésbé eltérés az ő fizetéseik között.

Fotó: pixabay
Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk