Megjelent: 6 éve

Új vezető a Saldo Zrt. élén

A közel 60 éve adótanácsadásra, kiadói és oktatói tevékenységre, valamint informatikai szolgáltatások nyújtására szakosodott SALDO Zrt. 172 fős tulajdonosi közgyűlése nagy többséggel úgy határozott, hogy Dr. Balogh Ákos jogászt, adótácsadót bízza meg 2018. második félévétől a vezérigazgatói feladatok ellátásával.

Az újonnan kinevezett vezérigazgató több mint 15 éve a Társaság vezető munkatársa, aki így a hazai adótanácsadói piac mellett magát a SALDO Zrt. működési mechanizmusait is kiválóan ismeri. A vezetői kinevezés három évre szól.

A tisztán magyar tulajdonban lévő adótanácsadó cég a hazai kis-és középvállalkozások piacán az egyik legnagyobb ügyfélszámmal rendelkezik. Az adótanácsadóként, oktatói intézményként, kiadóként, informatikai szolgáltatóként és ma már közbeszerzési tanácsadóként is közismert Társaság tudását mind az állami, mind a forprofit és nonprofit piaci szereplők rendszeresen igénybe veszik. A SALDO Zrt. most kinevezett vezérigazgatója, Dr. Balogh Ákos elsősorban a gazdasági konjunktúrát igyekszik majd a tulajdonosi érdekek szolgálatába állítani, a már meglévő tradicionális értékek és ügyfelek gondos megőrzése mellett:
„Célom, hogy új piacokat, üzleti és stratégiai partnereket találjunk idehaza, mindamellett, hogy a már meglévő ügyfeleinknek és partnereinknek még magasabb szintű szakértői szolgáltatásokat nyújtsunk. Meggyőződésem, hogy a magyar adótanácsadói, felnőttképzési, kiadói és informatikai piac dinamikus növekedés előtt áll, amelyet elsősorban a forrásbőség indukál.”

A SALDO Zrt. újonnan megválasztott vezérigazgatója továbbá bővíteni és mélyíteni kívánja a hazai szakmai szervezetekkel, fiatal és családi vállalkozókat tömörítő szövetségekkel, ipari és innovációs klaszterekkel, agrárágazati szektorok szereplőivel való együttműködéseket. Az elmúlt időszak jó gyakorlataként említendő a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamarával kötött stratégiai partnerség és kiváló szakmai együttműködés.


„Számos olyan speciális ismerettel, tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk, amelyek unikálissá tesznek minket a hazai piacon, legyen szó a kis- és középvállalkozások kutatás fejlesztési tevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatokról, egyéb speciális adókötelezettségekről, az agráriumhoz kapcsolódó adótanácsadásról, vagy épp az informatikai szolgáltatásokat érintő adóügyi kérdésekről. E szakterületek a következő évtized húzóágazataihoz szorosan kapcsolódnak, így szolgáltatásaink komplexitása jelentős mértékben felértékelődhet.”

Az új vezérigazgató az ügyfélmenedzsment tökéletesítése mellett célul tűzte ki, hogy komplex szaktudásukkal és naprakész információkkal folyamatosan támogatni tudják a gazdálkodó szervezetek munkáját: „Törekvésünk, hogy a SALDO Zrt. megbízható és biztos támogatói hátteret nyújtson a partnereinek mind a napi adókötelezettségek teljesítéséhez, mind pedig nagyobb horderejű, például adó- és kockázat optimalizációt érintő döntések meghozatalához.”
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk