kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Csak tanítás után sztrájkolhatnak a pedagógusok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vitaalapnak sem tekinti az EMMI ajánlatát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csak akkor engedné a sztrájkra hajlandó tanároknak a munkabeszüntetést, ha a gyermekfelügyelet biztosítása mellett az első négy-öt órájukat is megtartják – írja a Népszava. Mindezt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőivel a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson.

Kijelentettük, hogy ezt az ajánlatot egy az egyben elutasítjuk, még vitaalapnak sem tekintjük” – reagált a PDSZ, szerintük ugyanis sztrájk idején nem kell minden intézményben felügyeletet biztosítaniuk, a felügyelet pedig kimeríti az „elégséges szolgáltatás” fogalmát.

Az EMMI nem szándékozik visszavonni az ajánlatát, ezért arra kérték a szakszervezetet, küldjenek újabb ajánlatot, és a közeljövőben egyeztessenek újra a kérdésről. A PDSZ erre már a héten sort keríthet. A szakszervezet kiemelte: ha nem fogadják el a javaslatukat, bírósághoz fordulnak, és mát hétfőn bejelentést tesznek alternatív tiltakozási formákról.

Az egyeztetésen szó volt a Kásler Miklós által bejelentett béremelésről is, melyet ágazati pótlék formájában kapnak majd meg a tanárok. A PDSZ szerint az emelés mértéke és módja is elfogadhatatlan. A szakszervezet nem az intézményvezetők bérér sokallja, hanem a beosztott pedagógusok, illetve a pedagógusi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók bérét tartják kevésnek. Az ülésen kiderült az is, hogy a kormány változtatna a tanárok 22-26 órás heti munkaidején. Két lehetőségben gondolkodnak, az egyik a 22-24 óra neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, a másik pedig at egységes, heti 24 óra kötelező óraszám.

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk