kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Hadházy Ákos kilép az LMP-ből

Kilép az LMP-ből Hadházy Ákos korábbi társelnök. Az ellenzéki politikus ezt a 24.hu-val közölte, majd az ott megjelent cikket szerdán közzétette saját közösségi oldalán. Ebből többek között az is kiderül, hogy parlamenti mandátumát megtartja - írja az MTI.

Hadházy Ákos egy bejegyzést fűzött az interjúhoz, amelyben kitér az ellene zajló fegyelmi eljárás részleteire, és arra, hogy másodfokon szerdán tárgyalta volna az ügyét az eljáró testület. "Amikor egy párt politikai vitákat fegyelmi úton próbál elintézni, az még akkor is szomorú, ha nem ennyire kínos módon csinálja" - vélekedett, úgy értékelve, hogy az eljárás már a korrupció elleni harc komolyságát veszélyezteti. A politikus ugyanitt bírálta az LMP régi és új vezetését.

"A parlamenti ellenzék többségéhez hasonlóan az LMP régi/új vezetése sem érzékeli, hogy a választási vereségnek milyen beláthatatlanok a következményei, mennyire súlyos a kialakult helyzet" - írta. Hozzátette: amikor együttműködést szorgalmazott olyan ellenzéki pártokkal is, amelyekkel nagyon sok mindenben nem értenek egyet, ezt szerette volna elkerülni.

Hadházy Ákos szerint a megoldás kulcsa a parlamenten kívüli politikai résztvevők és a társadalom kezében van.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk