Megjelent: 4 éve

Még bárki lehet az év fiatal vezetője

Meghosszabbított határidővel keresik az Év Fiatal Vezetőjét azok között, akik már 40 éves koruk előtt kimagasló eredményeket értek el vezetőként. Az elmúlt évek pályázói között van, aki polgármester, tánciskolát vezet, cukrász, gyógypedagógiai szakértő vagy épp a világ egyik legnagyobb vállalatánál vezető - írják közleményükben.

A Magyarországon egyedülálló díj pályázói köre meglehetősen sokszínű, szinte bárki jelentkezhet, dolgozzon akár multinacionális cégek, kkv-k, nonprofit vagy akár állami szervezetek berkeiben. Feltűnően sok 30 év alatti pályázó is nyújt be pályaművet, eddig a legfiatalabb versenyző mindössze 22 éves volt. Jellemzően nagyvállalati és kkv szektorból érkeznek az anyagok, de profi kommunikációs szakember és cukrász egyaránt akad a jelentkezők között. Minden évben az ország számos pontjáról érkeznek a nevezések, jellemzően 40%-ban női vezetőktől.

Kindli Erna például a londoni Google-től utasított vissza egy vezetői állást, hogy a külföldön megszerzett tapasztalatát a hazai szintéren kamatoztathassa. Mára a Bátor Tábor ügyvezető igazgatója, mely 2001 óta szervez ingyenes élményterápiás programokat részben súlyosan beteg gyerekek számára. A társadalmi hasznosság kérdése mindig is kiemelt helyen szerepelt karrierjében, korábbi munkahelyén, a Tresoritnál is külön ügyelt erre “Azért, hogy a dolgozóink tudják, hogy a munkájuk hogyan segít másokon, rendszeresen osztottam meg ügyfél történeteket cégen belül. Például egyszer személyesen is meglátogatott minket valaki New Yorkból, aki elmesélte, hogyan segített neki a szolgáltatásunk, mikor kimenekült Etiópiából a diktatórikus hatalom elől.”

“Az út maga a cél” - vallja Zsótér Csaba a MOL Csoport Ellátás és Trading igazgatója, a díj tavalyi nyertese, aki egyben elkötelezett triatlonos is. Hitvallását nemcsak egy 14 órás versenyen, hét hónapnyi kemény felkészüléssel a háta mögött, hanem munkájában sem felejti, a folyamatos önfejlesztési lehetőségekben és a csapatmunkában hisz. “Nem működik sem a bársonyszék, sem az elefántcsonttorony. Ha nem látnak, nem fognak elfogadni. Jelen kell lenni, nyitva kell legyen az irodaajtó, mégpedig úgy, hogy bent is vagy az irodában.”

Benkő Fruzsina, az InDaHouse alapítója és programvezetője pedig soha nem szűnő hittel, évek óta hátrányos helyzetű gyerekeknek segít a tanulásban való felzárkózásban oktatással egybekötött foglalkozásokkal az észak-magyarországi Hernádszentandráson. “Az egyszemélyes Don Quijote-re emlékeztető szélmalomharcból szervezetté nőttük ki magunkat, ma 130 önkéntes munkáját szervezem és vezetem.” - mondja.

A díj népszerűségének köszönhetően a Coaching Team úgy döntött, meghosszabbítja a pályázatok leadásának dátumát egészen 2020. február 20-ig. Idén először nemcsak a vezető maga jelentkezhet, hanem bárki ajánlhatja vezető ismerősét, aki megfelel a pályázati feltételeknek. Az elbíráló zsűri neves szakemberekből áll, részt vesz többek között Gerendai Károly üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója, Blaskó Nikolett, az ACG Reklámügynökség tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, és Bite Barbara, a szervező Coaching Team CEO-ja: „Alapító társaimmal azt határoztuk el, hogy a fiatal vezetők fejlesztésére fókuszálunk, a díj is ezt a célt szolgálja, inspiráló példákat állítunk a pályakezdő fiatalok és a hazai munkaerőpiac elé.” A többkörös elbírálás során a pályázó elért eredményei mellett értékelik azt is, hogy mennyire önreflektív, képes-e a fejlődésre, környezete motiválására. A nyertes az Év Fiatal Vezetője 2019 cím mellett értékes fejlesztési lehetőségekkel is gazdagodik.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk