kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Verses gyerekkönyv a digitális kor szakmáiról

Ingyenesen letölthető verses gyerekkönyvet készített az NNG a digitális kor szakmáiról, melynek elkészítésében a vállalat munkatársai mellett közreműködött Varró Dániel, kortárs költő és Baranyai (b) András, illusztrátor. A gyerekkönyv célja, hogy a szülők és a gyerekek szórakoztató, játékos formában ismerkedhessenek meg a 21. század szakmáival, hiszen a fiatalok jó eséllyel már ezen a területen helyezkednek majd el.

Színes, gyönyörű rajzokkal illusztrált gyerekkönyvet készített a hazai autóipari szoftverfejlesztő cég. A 6-10 éves korosztálynak szánt kiadvány humoros, vidám formában, versekbe szedve mutat be 12, az informatika területéhez kapcsolódó szakmát. A könyv 12 verset tartalmaz, melyeket Varró Dániel, a gyerekverseiről ismert, kortárs költő vetett papírra az vállalat munkatársainak támogatásával. A kötet nyomtatókész verzióban ingyenesen letölthető bárki számára a www.nng.com/hanagyleszek oldalról, színes és színezhető verzióban is.

Úgy látják, hogy napjainkban sok gyerekben és szülőben - ha a jövőről gondolkodnak - fel sem merül lehetőségként egy-egy IT szakma, hiszen viszonylag újkeletű munkakörökről van szó. „Mindenki tudja, mit csinál egy állatorvos, vagy egy balerina, de a UX designer már fogósabb kérdés azok számára, akik nem ezen a területen dolgoznak” - tette hozzá Schenk Andrea, a cég globál PR menedzsere, a könyv szerkesztője.

Nincs könnyű dolguk tehát a pályaválasztásban jellemzően nagy szerepet játszó szülőknek, ha ezt a területet szeretnék gyermekeiknek bemutatni, ugyanakkor a ma felnövekvő generáció elég nagy valószínűséggel valamilyen informatikai területen fog majd elhelyezkedni. Egy 2012-es Microsoft előrejelzés szerint 2020-ra a technológia területén 1 millió nyitott pozíció lesz.

Ahogy egyre több és több technológiai eszköz jelenik meg a világban, úgy egyre több programot is kell írni rájuk - egy mai modern autóban például körülbelül 100 millió sornyi kód fut - , így még inkább növekedni fog az igény az IT-s munkaerőre, ezért is van szükség a fiatal generációk érdeklődésének felkeltésére. Fontos, hogy a gyerekek korán elkezdjék elsajátítani a technológiával kapcsolatos ismereteket, és az eszközöket ne csak tartalomfogyasztásra, hanem tanulásra, készségfejlesztésre is használják. A programozás tanulása bizonyítottan hasznosítható az élet más területein is, többek között fejleszti a problémamegoldó képességet.

Varró Dani, aki három fiúgyermek édesapja, az NNG kollégáinak idegenvezetésével ismerhette meg jobban az informatikai pályákat. „Érdekes kihívás volt egy-egy komplexebb munkakört gyerekek számára is érthető módon megmagyarázni, de a mondóka formátum, a versek ritmusa sokkal közelebb hozza a legifjabbakhoz is a témát. Nem könnyítette meg a feladatot az sem, hogy rengeteg kifejezés és megnevezés angolul használatos, de azt hiszem, sikerült elérni a célunkat, és gyerekeknek is élvezhető módon beszélni ezekről a foglalkozásokról” - mondta el a projekttel kapcsolatban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozz bárhonnan - így élnek a digitális nomádok

Sokan vágynak arra, hogy ha éppen úgy tartja kedvük, egy egzotikus országban ébredhessenek, és az új országok, kultúrák, életmódok megélésének... Teljes cikk

5+2 dal a munkáról

Számos alkalommal írtunk már filmekről, sorozatokról, ahol a forgatókönyvírókat, rendezőket megihlette a munkahelyek világa. Nincs ez másként a... Teljes cikk

A kiemelkedő karrier 7 titka

Vannak olyan konkrét és jól azonosítható tényezők, amelyek másoknál nagyobb mértékben képesek befolyásolni szakmai sikereinket. Így látja a... Teljes cikk