kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Így reagálnak a cégek a koronavírus-helyzetre - 7 intézkedés

“Törvényes az, hogy a munkavállaló fizetés nélküli szabadságra akarja küldeni azokat, akik az utóbbi egy hónapban Olaszországban tartózkodtak?” - kérdezte a Facebookon egy kétségbeesett olvasónk. Természetesen nem, a munkaadó egyoldalúan ilyen döntést nem hozhat. A példa jól mutatja, hogy a koronavírus-veszély lépéskényszerbe hozta a munkaadókat, elkezdődött sok helyen a gondolkodás, tervek, eljárásrendek kidolgozása, amiben a fent említett túlkapások is beletartoznak. Az utóbbi napokban magyarországi munkahelyeken érdeklődtünk, mit tesznek a vezetők azért, hogy ne érje őket készületlenül a koronavírus.

Amennyire széles skálán mozog a munkaadók köre, annyira sokszínű a helyzethez való viszonyulás. Kezdjük azokkal a munkaadókkal, akik eddig semmit sem tettek. Ők gyakorlatilag az államtól és az állami hatóságoktól várják a teendőket. Ha készülnek is forgatókönyvek, az inkább a vezető fejében fogalmazódik meg. Munkavállalóik a médiából vagy személyes kapcsolatokból tájékozódnak a koronavírus-helyzetről. E cégeknél legfeljebb a mosdóban elhelyezett kézfertőtlenítő vagy a reggeli érkezéskor a kézfogás, esetleg puszi elmaradása jelzi az elővigyázatosságot.

1. Felállnak a válságstábok

Elsősorban nagyobb cégeknél tapasztaltuk, hogy külön munkacsoportot hoztak létre a koronavírus-helyzet kezelésére. Többféle elnevezéssel találkoztunk: válságstáb, krízisteam, pandémiás munkacsoport. Utóbbi elnevezést használja az SAP Hungary. “Ebben több üzletág - a biztonságért, egészségi és jóléti kérdésekért, nemzetközi utazásokért felelős csoportok, a HR, az IT, ingatlan és létesítménymenedzsmenttel, valamint a globális vállalati ügyekkel foglalkozó részlegek - képviselői vesznek részt, akik szoros kapcsolatban állnak és együttműködnek a nemzetközi és a helyi egészségügyi hatóságokkal” - válaszolta megkeresésünkre Halpert Zsuzsa kommunikációs vezető.

A céges válságstábok egyebek mellett prioritási listákat készítenek, átbeszélnek minden szóba jöhető kérdést, munkaszervezési vészfogatókönyveket dolgoznak ki arra az esetre, ha esetleg nagy számú munkavállalói megbetegedés miatt veszélyben lenne a működésük.

(A teendőkről korábban itt írtunk.)

2. Készülnek a kommunikációs anyagok

Fontos része a készülésnek a belső kommunikáció. A SAP minden alkalmazottjánaknak és a vezetőknek tájékoztató anyagokat és irányelveket tett közzé, illetve állandóan frissülő tartalommal a belső vállalati portálon osztott illetve oszt meg a témával kapcsolatos háttérinformációkat, általános tudnivalókat, vészhelyzet esetére vonatkozó intézkedéseket, forgatókönyveket. A munkaadónak érdemes felhívni a munkavállaló figyelmét a helyes kézmosás, fertőtlenítés vagy a maszkok használatának szabályaira, valamint tanácsos folyamatos kapcsolatban lenni a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, valamint az üzemorvossal és velük a teendőkről kommunikálni.

A krízishelyzeti kommunikációra is készülni kell. A HR blogon Vas Dóra például azt a helyzetet modellezte kommunikációs szempontból, ha egy munkavállaló hirtelen rosszul érzi magát a szalag mellett.

3. Kezdődik az átállás távmunkára - ahol lehet

A legkönnyebb helyzetben azok a cégek vannak, ahol a munka jellege se helyhez, se a kollégák fizikai közelségéhez nem kötött. Ilyenek jellemzően az informatikai, pénzügyi, marketinges és a kreatív munkakörök. Nem véletlenül válaszolta a Microsoft, az SAP illetve a startup cégek közül a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Bitrise, hogy otthoni munkavégzéssel reagálnak a koronavírus-helyzetre. Egy energetikai cég HR vezetője a home office térnyerésében látja a vírus kevés pozitív mellékhatását. Úgy fogalmazott, hogy sok senior vezetőjükben átszakadhat a gát, ami eddig gátolta az otthoni munkavégzés engedését. Ha látják, hogy így sem áll meg a cég, akkor ez a jövőben általánossá válhat.

Nem opció viszont a távmunka a közvetlen ügyfélkapcsolattal járó munkáknál és a termelésben. Miként tarthatja otthon a dolgozót a munkavállaló? Erről Oláh Zsófia ügyvéd írt friss posztot a HR Blogon.

4. Szigorítják az üzleti utakat, a rendezvényeken való részvételt

Szinte minden megkérdezett nagy cég kitért az üzleti utak szigorítására. A Bitrise-nál például a következő három hónapban senki sem utazhat külföldre, minden eseményen való részvételt lemondtak. Ez a hatás már jelentkezik a jövő szerdán megrendezendő HVG Állásbörzén is. Hajdú Csongor főszervező arról számolt be, hogy néhány cég nagyrészt a külföldi anyavállalat globális intézkedései miatt visszakozott és nem lesz ott a kiállítók között.

5. Megjelentek a fertőtlenítőszerek az irodákban

Egyre több iroda mosdójában, recepcióján és közösségi helyiségeiben látni kézfertőtlenítőket. Ez a legegyszerűbb, ám valóban fontos intézkedés a vírus ellen. Beszéltünk egy kiskereskedelmi multi HR vezetőjével aki elmondta, hogy üzleteikbe, ahol állandó a vevőkapcsolat, extra erős fertőtlenítőszert vásároltak. Két cég is arra panaszkodott, hogy nehéz beszerezni megfelelő számban kesztyűt, maszkot, fertőtlenítőt és az árak is jelentősen emelkedtek.

6. Óvintézkedések a beszállítókkal szemben

Azok a cégek, akik külsősökkel vannak fizikai kapcsolatban, szintén bevezettek óvintézkedéseket (fertőtlenítések, maszkok, ha szükséges, fokozott ellenőrzése annak, hogy ki milyen látható állapotban van, nyilatkozatok formanyomtatványainak elkészítése).

7. Házi karantén a külföldről visszatérőknek

Az SAP és a Bitrise is azt a válaszolta, hogy a koronavírus-járvány által érintett területekről visszatérő kollégákat arra kérik, hogy két hétig maradjanak otthon és onnan dolgozzanak. Egy energetikai cég képviselője elmondta, hogy azokban a munkakörökben, amelyekben nem lehetséges a távmunka, az állásidőre járó bért fizetik ki erre az időszakra.

Nyitókép: Dimitri Karastelev on Unsplash


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk