kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

A munkáltatók közel negyede idén is kínál kockázati biztosítást

Az év eleji adóváltozások ellenére a munkaadók közel negyede továbbra is számol béren kívüli juttatásaiban a kockázati biztosításokkal - írja az MTI.

images

A Mabisz közleménye szerint a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központjának a Cafeteria TREND Magazin támogatásával készített friss felmérése szerint a válaszadók 23 százaléka (2018-ban 19 százalék) nyilatkozott úgy, hogy fix juttatásai közt kockázati biztosítást is nyújt munkavállalóinak. A kutatásban 401 munkáltató adatait dolgozták fel.

A szervezet szerint ebben annak is szerepe lehet, hogy átmeneti ideig (2019 végéig) a tavaly megkötött szerződések alapján fizetett díjakra még igénybe lehet venni a minimálbér 30 százalékáig terjedő adókedvezményt, a csoportos biztosítások esetében a 2019-ben a csoportba kerülő magánszemélyekre jutó díjra is még a tavalyi szabályok vonatkozhatnak.

A kockázati biztosítási termékkörbe az élet-, baleset-, és betegségbiztosítások tartoznak. A szolgáltatás lehet előre meghatározott biztosítási összeg kifizetése vagy a baleset/betegség miatt szükséges egészségügyi ellátás költségeinek megtérítése, illetve az orvosi protokoll szerint indokolt tartalmú szűrővizsgálat költségének viselése. Egyre többen igényelnek asszisztencia-szolgáltatásokat is, amelyek segítségével a biztosítók a betegút teljes hossza alatt segíthetik ügyfeleiket (például telefonon elérhető orvosi call center, bizonyos vizsgálatok megszervezése vagy második orvosi vélemény biztosítása, akár külföldi szakemberektől).

A kockázati (haláleseti) életbiztosítások száma tavaly meghaladta a hatszázezret és az önálló balesetbiztosítások darabszáma is hasonló nagyságrendű volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. Az önálló (nem életbiztosítások kiegészítő elemeként megkötött) betegségbiztosítások száma ugyanakkor nagyon alacsony volt, ami nyugat-európai összehasonlításban a piac egészére elmondható. Egy olyan piacról van szó, ahol a csoportos életbiztosításokhoz kapcsolódó kárkifizetések 2017-ben megközelítették az 5 milliárd forintot, a betegség- és egészségbiztosítások kárkifizetései pedig a 7 milliárdot - teszik hozzá.

A Mabisz szerint az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke sem tekinthető ideálisnak. Mind élet-, mind baleset-, mind betegségbiztosítás esetén célszerű lenne növelni a biztosítási védelem szintjét, hogy a szerződések valóban hathatós segítséget tudjanak nyújtani a biztosítási esemény (haláleset, baleset, illetve betegség) bekövetkezésénél. Egy haláleset után egy család általában három év alatt tudja teljes mértékben újrarendezni anyagi viszonyait, így célszerű lehet a biztosított három éves jövedelmének megfelelő, vagy magasabb kockázati életbiztosítási összeget választani - írják.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk