Megjelent: 4 éve

Nem minden hivatalnál és minisztériumnál engedik a távmunkát

A Népszava szerint nincs egységes szabályozás, és naponta változnak a belső utasítások a minisztériumoknál.

Nincs egységes szabályozás arra nézve, hogy a minisztériumok és központi igazgatási szervek dolgozói dolgozhatnak-e otthonról, és ha igen, milyen feltételekkel. A Népszava cikke szerint egyes hivatalok először hazaengedték dolgozóik nagy részét, majd visszarendelték őket. A lapnak nyilatkozó minisztériumi munkatársak azt mondták, valószínűleg van utasítás, csak nem hozták nyilvánosságra.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, látott egy szöveget, melyben ez állt: „Valamennyi kormánytisztviselő és közalkalmazott személyes munkavégzésre kötelezett. (…) Erre tekintettel otthoni munkavégzés, illetve távmunka alapesetben további intézkedésig nem engedélyezhető”. Boros Péterné szerint több tárcánál is óriási a felháborodás. A Népszava kapott egy beszámolót, mely szerint az egyik tankerületi központ újszíves dolgozóját nem engedték otthonról dolgozni, ahogy azt a munkatársat sem, akinek a férje veseátültetésre vár, és a legyengült immunrendszere miatt fokozottan veszélyeztetett.

A lap információi szerint a KSH ugyanakkor hazaengedi a 14 év alatti gyermeket nevelőket és 60 év fölöttieket, de nem tart vissza másokat sem az otthoni munkavégzéstől, ha nem feltétlenül szükséges a fizikai jelenlétük.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk