kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Szlovénia: politikusok bére le, egészségügyi dolgozóké fel!

A szlovén kormány a koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét. Az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok ugyanakkor 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.

images

Mindezt Janez Jansa miniszterelnök jelentette be, a végleges törvénycsomagot várhatóan már pénteken el is fogadja a kormány.

A 30 százalékos fizetéscsökkentés vonatkozik az igazságügyi tisztségviselőkre és az állami részesedéssel rendelkező vállalatok felügyelő bizottsági tagjaira is.

A járvány ideje alatt ugyanakkor az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.

Az elfogadásra váró kormányzati csomag lépései között szerepel az is, hogy az állam a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak után kifizeti a különböző járulékokat, valamint a táppénz-hozzájárulást.

Azok, akik járvány és a korlátozások miatt nem járhatnak munkába, ugyanolyan státusszal és jogokkal rendelkeznek majd, mint azok, akik emiatt elveszítették a megélhetésüket. Rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők.

Akik kisvállalkozókként dolgoznak (egy vagy két alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozások), a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük. Ezen vállalkozásoknak átmenetileg nem kell megfizetniük a havi jövedelemadó-előleget sem.

A bejelentette szlovén gazdaságélénkítő csomag értéke 2 milliárd euró (mintegy 710 milliárd forint).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk