Megjelent: 4 éve

Legalább 13 ezer Ausztriában dolgozó magyar vesztette el a munkáját eddig

Minden hetedik Ausztriában élő és dolgozó magyar munkanélküli lett a koronavírus-járvány miatt, és már az itthonról ingázók közül is közel 5 ezer ember elveszíthette az állását - számolta ki a G7.

Egyetlen hónap 170 ezren veszítették el a munkájukat Ausztriában a koronavírus megjelenése óta.

Különösen érzékenyen érintette a járvány miatt kialakult helyzet a magyar munkavállalókat. Ennek főként az az oka, hogy sokan dolgoznak a turizmus-vendéglátás területén, ez a szektor pedig a szomszédos országban is gyakorlatilag teljesen leállt.

A G7 számításai szerint eddig minden hetedik Ausztriában élő és dolgozó magyar vált munkanélkülivé, összesen 13 ezer ember.

Fontos ugyanakkor kiemelni, írja a portál, hogy munkanélküliként csak a nyugati szomszédunknál lakó állampolgárokat regisztrálják. A 100 ezernyi osztrák munkát vállaló magyar közül viszont 41 ezer ingázó volt, ők csak Magyarországon kaphatnak munkanélküli ellátást, és nem is szerepelnek a kinti statisztikában.

A közel 41 ezer Magyarországról ingázó dolgozók közül 4800-an veszíthették el az állásukat.

Az Ausztriában élő magyarok több mint 27 százaléka dolgozik a turizmusban és vendéglátásban, összesen 13 745 fő, közülük 5041-en veszítették el az állásukat. Az iparban 284, a kereskedelemben 423, az építőiparban 452, az adminisztratív munkakörökben pedig 1022 kint élő magyar lett munkanélküli.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk