Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában

A legfrissebb adatok szerint 549 662 munkakeresőt tartanak nyilván Ausztriában - ismertette az osztrák munkaügyi miniszter.

Mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában; április közepe, a válság tetőzése óta 39 ezren helyezkedtek el - jelentette ki Christine Aschbacher munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón, Bécsben. A koronavírus-járvány következtében Ausztriában a munkanélküliség március közepétől kezdett drasztikus növekedésbe, áprilisban a munkanélküliek száma 571 477-en tetőzött, ami 58 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A május 11-i adatok szerint 549 662 főt tartanak nyilván munkakeresőként - ismertette Aschbacher.

Főként a turizmusban és a vendéglátásban dolgozók veszítették el az állásukat - mondta a munkaügyi tárca vezetője. A megindult pozitív folyamatokról szólva megjegyezte: az építőipar munkaerő felvevő képessége a legnagyobb, az ágazatban április óta felére csökkent a munkanélküliek száma. Hangsúlyozta, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás továbbra is lényeges a talpra állás szempontjából.

Az osztrák kormány tízmilliárd eurót különített el a részmunkaidős foglalkoztatás elősegítésére; abból eddig 127 millió eurót folyósítottak a cégeknek. A cégek egyharmada márciusban kérte a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatását, amit már meg is kaptak - tette hozzá. A válság tetőzésekor hetente 30 ezer ilyen kérelmet nyújtottak be, a legutolsó adatok szerint több mint 109 ezer kérelem állt feldolgozás alatt, amelyek 1,3 millió munkahelyet érinthetnek. A kérelmek többsége az ipar, a kereskedelem és a vendéglátás területéről érkezett.

Margarete Schramböck gazdasági miniszter azt hangsúlyozta: a válság megmutatta, hogy erősíteni kell az osztrák gazdaság ellenálló-képességét, Európában pedig az önellátást. Felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell készülni az esetleges jövőbeni válságokra, vissza kell hozni a termelést Európába. Lényegesnek nevezte az össz-európai összefogást. Azt szeretné, ha Európa versenyképességét növelnék, és ezáltal teremtenének álláshelyeket - hangsúlyozta. Érvelése szerint nem egy Európán belüli versenyről van szó, hanem Európa, az Egyesült Államok és Kína versenyéről. Új európai versenyjog kidolgozását sürgette azért, hogy Európa képes legyen szembeszállni ezekkel a nemzetközi kereskedelmi nagyhatalmakkal. "A válság ugyanis világosan megmutatta, hogy vannak olyan globális piacok, amelyek nem mindig elérhetők számunkra" - tette hozzá Schramböck.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk