Megjelent: 4 éve

Munkavégzés járvány idején

A foglalkoztatás és a koronavírus kapcsolata szűnni nem akaró kérdésként lebeg a mindennapok felett. Egyelőre úgy tűnik, az idő múlásával a bizonytalanság nem csökken, sőt, egyre több felvetés érkezik azzal kapcsolatban, vajon mi történik, ha valaki éppen a munkavégzéssel összefüggésben kapja el a betegséget, majd esetleg tovább is adja. A D.A.S. Jogszervíz cikke.

images

A munkavégzés megtagadásáról

Vélhetően adódott némi fogalomzavar a köznapi szóhasználatban, ami miatt a munkavégzés megtagadása keveredik az egyes konkrét munkáltatói utasítások megtagadásának lehetőségével. Fontos azonban, hogy a munkahelyen történő megjelenés a munkaidő kezdetén nem egyedi munkáltatói utasítás, hanem a munkavállaló főkötelezettsége, ami abból ered, hogy munkaviszonyban áll a foglalkoztatóval.

Egyebekben a kijárási korlátozással kapcsolatos kormányrendelet is alapos indoknak minősíti a munkába járást a lakóhely elhagyására, egyértelműen leszögezhetjük, hogy a veszélyhelyzet önmagában nem teremt alapot arra, hogy a munkavállalók megtagadják a munkavégzést. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy egy ilyen lépés a munkáltató azonnali hatályú felmondását is eredményezheti! Azok a dolgozók, akik egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettebbnek minősülnek, feltétlenül konzultáljanak a munkáltatóval alternatív lehetőségekről (szabadság igénybevétele, kevésbé frekventált időszakokra történő munkaidőbeosztás, átmeneti otthoni munkavégzés).

A fertőzésveszély és a következmények

A munkáltató a törvény értelmében köteles megtéríteni a munkavállalónak azt a kárt, amit a munkavégzéssel összefüggésben okozott. A kártérítési felelősség alól mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan külső körülmény vagy a munkavállaló elháríthatatlan magatartása okozta.

Azonban ahhoz, hogy felelősségről és kimentésről egyáltalán beszélhessünk, egy sokkal fontosabb kérdésre kell megkeresnünk a választ: hogyan bizonyítható - és bizonyítható-e egyáltalán -, hogy a betegséget a munkahelyen kaptuk el? Hiszen nem csak azért hagyhatjuk el az otthonunkat, hogy dolgozni menjünk: napi szinten felkereshetünk élelmiszerboltot, patikát, drogériát, de akár egyéni szabadidős sportot is űzhetünk - ezek mind-mind potenciális fertőzésveszélyt hordoznak.

A fentiekre tekintettel megállapítható, hogy ahhoz, hogy a munkáltató felelőssége alappal szóba kerülhessen a megbetegedés kapcsán, azt kell bizonyítani, hogy a munkahelyen és nem bárhol máshol fertőződött meg a munkavállaló.

Az orvostudomány fejlett ugyan, de ott nem tart, hogy kétséget kizáróan megállapítsa a kórokozó bejutásának pontos helyszínét. Amennyiben a munkavállaló esetleg hozzátartozónak is tovább adja a betegséget, a kérdés ismét kényes, hiszen a munkáltatónak vajmi kevés ráhatása van arra, hogy beosztottja kikkel tartja a kapcsolatot. Még bonyolultabb a helyzet, ha azok közül, akikkel találkozott, egyesek maguk is elhagyták az otthonukat valamilyen legális céllal - ekkor az okozati lánc már túlságosan messzire nyúlna, ami jelentősen túlmutat egy konkrét munkáltató ellenőrzési körén. A fentiek természetesen nem jelentik azt, hogy a munkáltatóknak nem kell mindent megtenniük azért, hogy a kockázatokat csökkentsék! Kötelezettségük védőfelszerelést és biztonságos munkakörülményeket biztosítani a dolgozóknak, illetve a munkavállaló érdekeit méltányosan mérlegelni betegség vagy idős, beteg hozzátartozóval történő együttélés esetén.

D.A.S. Jogszervíz

Nyitókép: Martin Adams on Unsplash
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk