kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Na de mit is akar valójában a Z-generáció?

Sokszor pofátlanul magas kezdő fizetés, home office - még ha nem is a hét minden napján, komplett juttatáscsomag (céges autó, mobil, laptop, internet- és telefon előfizetés, benzinkeret, sporttámogatás), túlórabér és még sorolhatnánk. Persze, nem azt mondjuk, hogy kifogytunk volna a megszeppent pályakezdőkből, de a fentebbi listát memoriterként felmondó huszonévesekkel is egyre gyakrabban futhatunk össze az állásinterjúkon. Hogy miért? Mert a világ változik, és ők már vitathatatlanul a XXI. században élnek. Mármint már annak is a 30-as éveiben!

Több, neves világcéget irányító topmenedzserrel is olvashattunk az utóbbi időben interjút arról, mennyire megváltozik majd az iparáguk pár évtizeden belül, és ezt hogyan próbálják meg túlélni. Az egyik legfontosabb trend, hogy jóval kevesebb munkaerőre lesz szüksége a vállalatoknak az automatizációnak és a drasztikusan fejlődő mesterséges intelligenciának köszönhetőn. A munkavégzés már nem „röghöz kötve” történik majd, hanem akár az önvezető autóban is elvégezhetjük feladataink egy részét, amíg beérünk vidéki otthonunkból a városba - hiszen a home office immár azt is jelenti majd, hogy egyre messzebbre költözhetünk, lévén az autó hátsó ülése felváltja majd az otthoni dolgozószobát. Érdekes, hogy míg egyrészt a technológiai robbanás nem tíz, hanem százmilliók egzisztenciáját veszélyezteti, addig a mérleg másik serpenyőjében nem a jövő meghunyászkodó munkavállalóit látjuk, hanem egy olyan csoportot - a Z-generációt - akik szinte szembe röhögik ezt a prognózist a kívánalmaikkal.

Bárhogyan is alakul mindez (azért sok változó alakíthatja még ezen feltevéseket), nekünk itt és most kell (minél tanultabb) munkavállalókat találnunk a pozíciókra, ergo meg kell felelnünk azoknak az elvárásoknak, amelyet a jövő nemzedékei támasztanak a cégünk felé. Már ha szeretnénk, hogy nálunk, és ne a konkurenseinknél dolgozzanak! Ehhez először is egy akár tőlünk teljesen idegen gondolkodásmódot kell magunkévá tennünk (azaz át kell lépnünk agyban a XX.-ból a XXI. századba nekünk is), a mostani kishuszonévesek, netán tizenévesek, de már az idősebb X- és Y-generáció is az instant multitaskingra rendezkedett be, arra, hogy nincs már olyan, hogy holtidő, hiszen a mobileszközök révén mindig lehet valamivel foglalkozni. Nem csoda, hiszen ezeken minden kényelmes, gyors, mindig kéznél vannak.

Gondoljunk bele például, hogy az informatika őrült sebességre gyorsulását megelőzően hogyan készültünk fel egy utazásra, hogyan választottunk és foglaltunk szállást. Abban az időben még nyomtatott menetrendekről tudtuk meg, hogy mikor jön a busz, és a hotelből hívtak nekünk taxit. Manapság akár egy külföldi reptéren a csomagjainkra várva, a telefonunkról is foglalhatunk szállást pillanatok alatt, láthatjuk, hogy tegnapelőtt ki járt ott, és mennyire volt elégedett, sőt akár kérdezhetünk is tőle. Telefonon keresztül bérelhetünk autót, és hívhatunk taxit, de külföldön Uberrel is utazhatunk. A lehetőségeket pedig még hosszan sorolhatnánk. A lényeg, hogy itt már nincs várakozás, mindenki azonnal elveheti, amire szüksége van.
Hogy ez vicces vagy ijesztő, azt mindenki döntse el maga, a kérdés fókuszát helyezzük most inkább arra, hogy a kényelmet, változatosságot, rugalmasságot, és persze a mindezt azonnal biztosító szolgáltatások maradhatnak talpon. Amire várni kell vagy kötöttséget jelent bármilyen szempontból, azt már az X-generáció sem használja szívesen, nemhogy a fiatalabbak. Ezt észre kell vennie a munkáltatóknak és a HR-eseknek is, hiszen attól függetlenül, hogy egyetértünk-e a változásokkal vagy sem, ez történik körülöttünk, és előnyt kovácsolhatunk belőle, ha időben észrevesszük, amit észre kell. Ha itt és most cselekszünk, pár év múlva elégedetten nyugtázhatjuk, hogy megértettük az új idők szavát.

A legfrissebb hazai felmérések szerint a Z-generáció számára még mindig a fizetés az elsődleges szempont egy munkáltató kiválasztásakor, ezt követi a hangulat és a munkakörülmények. Jó hangulatot csak úgy nem adhatunk, de gondoljunk bele, hogy egy fiatal, pörgős, tehetséges embert egy íróasztal mögé szeretnénk ültetni napi minimum 8 órára, sőt azt is elvárjuk tőle, hogy dolgozzon kreatívan, és ne unja meg az egészet pár hónap alatt. Erre tényleg nem lesz elég egy jó fizetés! A változatossághoz, a rugalmassághoz, a személyre szabott megoldásokhoz szokott, és a változásra minden pillanatban kész Y- és Z-generáció számára akkor lesz komfortos, sőt szerethető a munkahelye, ha a már- már függőséget okozó tulajdonságokat a munkakörnyezetébe is beépítjük.

A bér részben azért szerepel első helyen, mert arra költik, amire szeretnék, mindenki maga dönthet. Miért korlátoznánk bárkit a juttatásokkal, amikor jól látszik, hogy a kötöttségek már elavultak. A lehető legnagyobb szabadság biztosítására kell törekednünk, mert ez a titok, amiről persze kevesen beszélnek. Aki viszont felismeri, előnyre tesz szert. A korlátok ledöntésével kinyílt a világ. Ahogy ebédelni, nyaralni, úgy sportolni sem járunk már mindig ugyanoda. Vagy ha mégis, a szabadság érzését nagyon szeretjük. Nyilván a napi munkánk során is tapasztaljuk, hogy a fiatal munkavállalók már nem szeretnek a „bürokratikus” részével törődni semminek, azaz bármi olyannal foglalkozni, ami untatja őket, mint már említettük ennek a miértje, hogy az instant megoldásokat preferálják. A vásárlásoknál a PayPass-t, bármit amit csak „le kell húzni”. A sportolásnál így kézen fekvő lehet egy AYCM-SportPass, hiszen ez egy hasonló elven működő kártya, csak épp a szerződött sportlétesítményekben használható napi egyszeri belépésre, edzésre vagy csoportos órára, különféle csomagokban. Az All You Can Move rendszere pont azt a szabadságot adja meg sportban a használóinak, amelyet azok az élet többi területén is elvárnak, szóval egy lépést már tettünk azzal is a XXI. század felé, ha ezt beépítjük a lehetőségek közé.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk