kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

HÖOK: a hallgatói visszajelzések összességében pozitívak a távoktatásról

A számítógéphez hozzáférés nem okoz gondot a diákok többségének, az internetes lefedettség annál inkább.

A felsőoktatásban tanulók visszajelzései összességében pozitívak a koronavírus-járvány miatt elrendelt távoktatással kapcsolatban - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában. Murai László elmondta, a visszajelzések alapján a számítógéphez hozzáférés a diákok csak nagyon keveseknek okoz gondot, sokkal nagyobb probléma az internetes lefedettség. Erre majd valamilyen megoldást kell találni - emelte ki.

A HÖOK-elnök szerint a távoktatás már biztosan marad erre a szemeszterre, és az is lehet, hogy a következő elejére is.
Hozzátette, a záróvizsgákat valószínűleg megtartják, viszont ezeket nehezebb lesz teljesíteni, hiszen otthon, egyedül körülményesebb felkészülni rájuk. A diákok negyven százaléka jelezte, hogy gondjai vannak az otthoni felkészüléssel - mondta.
A legfontosabb cél az, hogy a hallgatói érdekek ebben a rendkívüli helyzetben se sérüljenek a felkészülésben - jelentette ki Murai László.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek