kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Karanténban: vajon jól ismerjük egymást?

Több hét telt el azóta, hogy „berendezkedtünk” az el- és összezártságra. Meghosszabbították a kijárási korlátozást, így egyelőre marad ez az állapot. Sokan mindenkitől izoláltan, mások a szeretteikkel összezárva élik mindennapjaikat. Egyik sem könnyű helyzet. Erről kérdeztük Kovács Erika klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát, a Doktor24 Egészségközpont munkatársát.

Az, hogy éjjel-nappal együtt vagyunk a családunkkal, hétköznapi helyzetben is konfliktusok forrása lehet. Nem véletlen, hogy a statisztikák szerint a legtöbb válás elindítása a nyárhoz, a nyaraláshoz kötődik. Akkor válik leginkább világossá számos pár számára, hogy a szabadidős, közös érdeklődés hiánya valódi „látlelete” a házasságuknak. Nincsenek közös pontok, és mások az elvárások a másikkal szemben… Egy olyan időszak, ahol a szorongás és bizonytalanság tovább növelheti a két ember között kialakult feszültséget, miközben nem ideálisak a körülmények a fizikális - akár időszakos - különválásnak, számos kérdést vet fel, leginkább azt, hogy milyen megoldásokat kereshetünk a helyzet feloldására?

Mindenki együtt, összezárva

Hiába élünk együtt már hosszú ideje, ilyen élethelyzetben és ennyi szerepkörben nem láthattuk még helytállni a párunkat, a gyerekeinket, és ők sem bennünket. Eddig megvolt a lehetőségünk arra, hogy a munkahelyi panaszokat, az iskolai stresszt akár hazafelé tartva levezessük egy sétával, egy beszélgetéssel vagy edzéssel. Most azonban a kijárási korlátozás miatt, aki teheti, hazulról dolgozik, a gyerekek otthon igyekeznek megküzdeni az online oktatás okozta nehézségekkel és az iskolatársak, barátok hiányával. Minden a lakás falain belül zajlik.

Új benyomások - másik perspektíva

Az összezártság miatt látjuk, halljuk egymást hivatalos megbeszéléseken, munkavégzés vagy tanulás közben. Tanúi lehetünk, hogy mi „idegesíti” a másikat, mi tölti el aggodalommal, hogyan koncentrál, vagy éppen pihen feladatvégzés közben. Megtapasztaljuk, hogy az egyes - eddig nem látott - szituációkra hogyan reagál, hogyan küzd meg vele, miben akad el, kiadja-e magából a feszültségeket vagy elcsendesedik és visszavonul. Természetesen eddig is voltak benyomásaink, láttuk valahogyan egymást, de most nagyobb koncentrációban és közvetlenül élhetjük át a másik reakcióit. Új oldaláról ismerjük meg egymást egy új élethelyzetben.

Időre van szükségünk ahhoz, hogy megtanuljunk igazodni a másik fél újonnan megismert oldalához. Nehéz lehet megtalálnunk a bevonódás optimális mértékét, hogy figyeljünk is a másikra, segítsünk is a gondjai megoldásában, ugyanakkor ne vegyük túlságosan magunkra a problémáit - függetlenül attól, hogy a szerettünkről van szó. Adjunk magunknak és egymásnak is időt a fejlődésre, és ha úgy érezzük, hogy egyedüllétre van szükségünk, és van is rá mód, vonuljunk el kicsit.

Ez sem tart örökké

Mindenki máshogyan kezeli az eseményeket, és az, hogy különbözőképpen reagálunk, már önmagában is feszültség forrása lehet. Egyesek folyamatos késztetést éreznek, hogy tegyenek valamit, mások passzívvá válnak. Sokakat az nyugtat meg, ha „nassolni” kezdenek, míg vannak, akinek a szorongás elveszi az étvágyát. Mások számára felfokozódik a testi tünetek jelentősége, és attól tartanak, hogy megbetegednek, míg vannak, akik elbagatellizálják az ilyesmit. Mindannyiunkra igaz lehet azonban, hogy több szeretetre, ölelésre és megértésre vágyunk, nőnek az elvárásaink a másikkal szemben, miközben mi magunk is türelmetlenebbek vagyunk.

Sokat segít, ha tudatosítjuk magunkban, hogy bármit is érzünk, az teljesen természetes, mindezt a koronavírussal járó bizonytalanság, szorongás és félelem generálja, a helyzet velejárója. Legyünk megértőek és türelmesek magunkkal és egymással szemben is, hisz most egy különösen nehéz időszakot élünk át - tanácsolja Kovács Erika szakpszichológus. Ami reményt adhat, az az, hogy egyszer ennek is vége lesz.

Az új idők új megoldásokat kívánnak

Mielőtt konkrét megoldásokat keresnénk, talán inkább egy újfajta, megengedőbb szemlélet kialakítására lenne szükségünk. Fontos, hogy ne várjuk azt, hogy egy ilyen feszültségekkel teli időszak vita nélkül telhet el. Fogjuk fel inkább úgy, hogy a konfliktushelyzetek segítenek kideríteni, mire kell odafigyelnünk, mivel van teendőnk, vagy éppen mivel nincsen.

Előfordul, hogy azt tapasztaljuk, a másik a szokásosnál ingerültebben, indulatosabban reagál. Ilyenkor igyekezzünk ne magunkra venni a reakcióit, hanem tudjuk be az élethelyzetnek. A kétoldali kommunikáció most is nagy jelentőséggel bír, nyíltan fejezzük ki az érzéseinket, beszéljünk egymással a félelmeinkről, vagy arról, mi az, amivel a másik tudna nekünk segíteni. Ne várjuk el a másiktól, hogy kitalálja, mire van szükségünk, hisz most mindenki ugyanabban a nehéz helyzetben próbál helyt állni. Ha úgy érezzük, egy kiadós sírás megkönnyebbülést hozna, ne fogjuk vissza magunkat. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a humor és a nevetés jótékony hatásáról sem!

Amennyiben úgy érezzük, külső segítségre van szükségünk a helyzet megoldásához, hívjuk fel családunkat, barátainkat, vagy akár kérhetjük szakértő segítségét is, távkonzultációban.

Doktor24 Egészségközpont

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk