Megjelent: 7 éve

Minden szakembernek elérhető a mesterbiztosítás

A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége minden építőiparban dolgozó szakembereknek elérhetővé tette kedvezményes csoportos felelősségbiztosítását. A nyitásra azért került sor, mert szeptember 1-től az építő szakmák újabb körének kell kötelezően biztosítást kötni.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk szeptembertől felelősségbiztosítással kell rendelkezniük a villanyszerelést és vízközmű bekötést végző szakembernek és vállalkozásoknak. A vonatkozó kormányrendeletek 1 millió forint értékű biztosítást tesz kötelezővé a munkavégzésből eredő esetleges károk megtérítésére. Számukra jelenthet könnyebbséget a szakemberek igényeire szabott kedvező árú biztosítás.

A „szakik” között csak mesterbiztosításnak nevezett konstrukciót a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége dolgozta ki, miután januárban ugyanígy kormányrendelet tette kötelezővé a felelősségbiztosítást az építőipari kivitelezőknek.

„Akkor a magunk bajával voltunk elfoglalva, nem is gondoltunk rá, hogy bővülhet a biztosításra kötelezettek köre, csak a kivitelezőkre koncentráltunk a biztosítás létrehozásánál. Azonban a konstrukció kis változtatás után lényegében minden építőipari tevékenység esetén elérhetővé vált. Remélem sokaknak tudunk majd segíteni” - mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, a Magyar Építőipari Szakemberek Közösség alapítója.

A felelősségbiztosítás a szervezet legnépszerűbb szolgáltatásai közé tartozik, január óta több mint 230 építőipari kivitelező vállalkozás és vállalkozó vette igénybe. A publikussá tett „mesterbiztosítás” megfelel a villanyszerelést és vízközmű bekötést végző szakemberekre vonatkozó kormányrendelet előírásainak, igénybevétele egyszerű, transzparens és gyors. Az egyetlen kitétel, hogy az igénybevételhez a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége tagjának kell lenni, ami azonban kötelezettségekkel nem jár.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk