kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Mégsem küldik kényszerszabadságra a román közalkalmazottakat

A román kormány lemondott arról a tervéről, hogy fél hónapos kényszerszabadságra küldje a közalkalmazottak egy részét - közölte Ludovic Orban miniszterelnök. Az országban május 15-én megszűnik a kijárási tilalom.

A kormányfő újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy "már nem aktuális" a közalkalmazottak kényszerszabadságra küldése, hiszen közeledik a rendkívüli állapot vége.

Orban szerint a másik ok az, hogy a közalkalmazottak nagy része az első vonalban küzd a koronavírus-járvány megfékezéséért. Orban az egészségügyi, a védelmi, a belügyminisztériumot és a munkaügyi minisztériumot említette példaként.

"Gondolkoztunk, elemeztük a helyzetet, és arra jutottunk, hogy már nem aktuális ez az intézkedés" - mondta Orban.

Klaus Iohannis államelnök egy nappal korábban jelentette be, hogy május 15. után már nem fogják meghosszabbítani a rendkívüli állapotot és megszűnik a kijárási tilalom is, ugyanakkor a korlátozó intézkedések egy része továbbra is érvényben marad.

Még árprilis elején kormányfő közölte, hogy fél hónapos kényszerszabadságra küldik azokat a közalkalmazottakat, akik munkájuk természeténél fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy az első vonalban vegyenek részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Minden érintett intézményben két csoportra osztották volna az alkalmazottakat, egyik felük 15 napig biztosította volna a működést, majd cseréltek volna azokkal, akik addig kényszerszabadságon voltak.

A Romániában technikai munkanélküliségnek nevezett kényszerszabadságon lévők megkapták volna a bérük 75 százalékát.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk