kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Húszezren veszítik el közalkalmazotti státuszukat

Május 19-én elfogadta a parlament azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a kulturális dolgozók a jövőben nem lesznek közalkalmazottak. A döntés közel 20 ezer ember jogviszonyát érinti.

Munkaviszonnyá alakul a kulturális ágazat dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonya. Az erről szóló törvénymódosítást 133 igen szavazattal, 62 nem ellenében fogadta el a parlament.

A változtatás csaknem 19 ezer embert érint. Kiterjed a központi költségvetési szerveknél, a helyi és nemzetiségi önkormányzatoknál, valamint az egyházi szervezeteknél foglalkoztatottakra, érinti a levéltárak, a muzeális intézmények, könyvtárak, előadóművészeti szervezetek dolgozóit.

Ők július 1-jéig kapnak tájékoztatást a változásról, július 15-ig pedig megismerhetik az új foglalkoztatásuk feltételeit is. Az új szerződést a dolgozóval október 31-ig kell megkötni, ha addig az alkalmazott az ajánlatra nem válaszol vagy nem sikerül megegyezni vele, foglalkoztatása automatikusan megszűnik.

Bár a jogviszony november 1-jétől megváltozik, azt a továbbiakban folyamatosnak kell tekinteni, a jubileumi jutalmak pedig még öt évig járnak.

Az elfogadott módosítás érinti a levéltári törvényt is: abban a GDPR szempontjai, valamint a technológiai változások és a tapasztalatok érvényesülnek a tudományos kutatások könnyítése érdekében.

A muzeális intézményekről és a nyilvános könyvtárakról szóló törvény módosításával létrejön a regionális hatókörű könyvtárak rendszere, amelynek feladata lesz a többi között a határon túli magyarság könyvtári szolgáltatásainak támogatása.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk