kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A Tesco lehet az első cég, amely nem alkalmazza a 400 órás munkaidőkeretet

A Tesco Globál Áruházak Zrt. lehet az első multinacionális cég, amely megállapodásban vállalja több mint 16 ezer munkavállalója felé, hogy a következő két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet - írta a Magyar Idők szerdán.

images

A cég jogi képviselője átvette a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) írásbeli indítványát, amely arra irányul, hogy kössenek megállapodást az áruházi munkavállalók egészségvédelme érdekében. Ebben a munkaadó garantálná, hogy 2019-ben és 2020-ban áruházaiban és logisztikai központjaiban nem alkalmazza a 400 órás munkaidőkeretet, hanem továbbra is az eddigi gyakorlatot követi, és a dolgozókkal 250 óra rendkívüli munkaidőn túl önkéntes túlmunkára nem köt megállapodást.

A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint a Tesco dolgozói már most is túlterheltek, és a táppénzen lévő munkavállaló a munkáltatónak sem érdeke. Megjegyezte: egy ilyen megállapodás növelné a cég vonzerejét a nehéz munkaerőpiaci helyzetben.

A Magyar Idők megkeresésére a Tesco azt közölte, hogy tanulmányozzák a szakszervezeti javaslatot. Hozzátették, hogy a cég a 250 órás túlórakeretet sem használja ki, csak egyes régiókban és munkakörökben. A vállalat a túlórát havonta fizeti ki a dolgozóknak, nem élt a jogszabály által korábban megengedett egyéves elszámolási lehetőséggel.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk