kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Kásler Miklós szerint csökkent az orvoselvándorlás

Az emberi erőforrások minisztere szerint csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben.

"Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent" - fogalmazott.

A javulás számos intézkedésnek köszönhető, így például nőtt az orvosegyetemeken a hallgatói létszám, az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően többen tudnak a rezidensképzésbe bekapcsolódni, és javultak az orvosok munkakörülményei is - ismertette. Hozzátette: az orvosegyetemeken 30 százalékkal emelkedett a hallgatók száma, 20 százalékkal a külföldieké.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az egészségügyi infrastrukturális fejlesztések mellett kimondottan hangsúlyt fektetnek a szakmai minőség javítására, és arra, hogy a fiatal orvosok bekapcsolódhassanak a nemzetközi tudományos életbe is.

Az egészségügyi bérekről szólva azt mondta, 2010 óta az ágazatra fordított juttatások összege jelentősen nőtt. Emlékeztetett: 2012-ben megkezdett béremelés nyomán összesen 207 ezer forinttal nőtt a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére. Példaként elmondta, hogy 2019-ben egy négy-öt éve végzett orvos alapilletménye 470 ezer forint körül van, egy nyugdíj előtt álló orvosé pedig 575 ezer forint.

A miniszter közölte, jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot szán a kormány, ebből jövőre az egészségügyi szféra béremelésére 280 milliárddal jut több, mint 2010-ben.

A traumatológiai és érsebészeti ellátásról szólva Kásler Miklós azt mondta, mindkét területen megfelelő a betegek ellátása. Ironikusan úgy fogalmazott, hogy "az utolsó időkben minden hónapban összeomlik a traumatológiai ellátás", azonban azt hangsúlyozta, hogy egyetlen egy beteg sem maradt ellátatlanul.

Kifejtette: a legsúlyosabb traumatológiai betegek folyamatos ellátását végző három budapesti intézet megfelel a lakosságszám szerinti nemzetközi standardoknak, egy negyedik intézet pedig készenlétben áll. A miniszter egyben cáfolta azokat az ellenzéki kritikákat, miszerint a traumatológiai ellátás az elvárt kapacitás 75 százalékán működne.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk