kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Csökkentenék a munkahelyi baleseteket

A halálos munkabalesetek negyede-ötöde a mezőgazdaságban történik. Ezek nagy része traktorral vagy más nagy géppel való ütközés, gázolás. A Nemzeti Agrár Kamara szerint ezek nagy része elkerülhető lenne, emiatt munkavédelmi tájékoztató sorozatot indítanak - írja az agrotrend.hu oldal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint tavaly a mezőgazdaság területén több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 halálos kimenetelű - emlékeztet a lap.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára fontos a biztonságos munkavégzés, emiatt szeretné felhívni a munkáltatók és a foglalkoztatók figyelmét arra, hogy mennyire fontos betartani a munkavédelmi szabályokat. Szerintük a szabályok betartásával, munkaszervezéssel csökkenthető lenne a balesetek száma.

Ennek érdekében elindítják a „Biztonságos munkavégzés a terepen” című országos munkavédelmi tájékoztató sorozatot. Ezeken a megyei munkavédelmi hatóságok is tartanak előadást a térségi tapasztalatokról, az országos trendekről, a kötelezettségekről.

Ezek a veszélyek fenyegetik a mezőgazdasági munkát végzőket

Kiemelt kockázatot jelent a haszongépjárművekkel, munkagépekkel való munkavégzés, valamint az áramütésveszély vagy a fárasztó testhelyzetben, nagy emelésekből adódó problémák. Betakarítás után a betárolt anyagok, termények, a must, vagy a trágya erjedésekor, rothadásakor keletkező gázok is veszélyesek. A növényvédő szerek, olajok, állatgyógyászati készítmények használata, a különféle porok belégzése okozta asztma és a tüdőbetegségek, valamint a bőrbetegségek és az állatról emberre terjedő fertőző betegségek is gyakoriak. Speciális kockázatot hordoz a nagytestű állatok közelében végzett munka, vagy akár maradandó károsodást okozhatnak durvább rovarcsípések, amiknek a száma emelkedik.

Fotó: Pixabay
agrotrend.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk