Megjelent: 4 éve

Így dolgozhatnak külhoni idénymunkások a mezőgazdaságban

Megjelent a mezőgazdasági idénymunkások Magyarországra történő be- és kilépési feltételeiről, valamint az itt tartózkodásuk és a munkahelyi karantén szabályairól szóló rendőrségi határozat. Ennek kapcsán a Deloitte agrár- és élelmiszeripari csoportjának szakértői gyűjtöttek össze gyakorlati tanácsokat.

Az országos rendőrfőkapitány határozata a szomszédos országok azon állampolgáraira, valamint a magyar lakóhellyel nem rendelkező azon magyar állampolgárokra vonatkozik, akik az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából érkeznek Magyarországra - mondta el Baranyi Gábor, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója. A jogszabály a határátlépés, valamint a munkahelyi karantén gyakorlati szabályait ismerteti.

1. Mikor, kinek és hogyan kell jelezni a mezőgazdasági idénymunkások belépési szándékát?



Az agrárágazatban dolgozók munkáltatója a rendőrség honlapján közzétett, határátkelőként különböző e-mail címre a tervezett belépést megelőzően legalább 48 órával köteles egy cégszerűen aláírt kimutatást megküldeni. A kimutatást a tervezett belépést legalább 72 órával megelőzően a járványügyi hatóság részére is meg kell küldeni.

2. Mi szerepeljen a kimutatásban?



A kimutatásnak tartalmaznia kell: a tervezett határátlépés helyét, a dolgozók nevét, személyazonosításra alkalmas okmányaik azonosító számát, a munkavégzés és a szállás helyét, valamint a munkavégzés tervezett időpontját.

3. Mire figyeljünk Magyarországra érkezéskor?



Magyarország területére csak akkor léphetnek be az agrárágazatban dolgozók, ha a beléptetéskor elvégzett egészségügyi vizsgálat során a COVID-19 gyanúja nem merül fel. A belépés során be kell mutatni a munkáltatóval kötött érvényes és hatályos munkaszerződést vagy a munkáltató által a munkaviszony fennállásáról kiállított igazolás eredeti példányát. A dolgozóknak továbbá teljesítenie kell a jogszabályban meghatározott egyéb határátlépési és idegenrendészeti feltételeket is.

4. Melyek az itt tartózkodásra vonatkozó legfontosabb előírások?



A szálláshelyet az agrárágazatban dolgozók csak munkáltató által szervezett módon, csoportosan és kizárólag munkavégzés céljából hagyhatják el. Az ellátásról és étkeztetésről a munkáltató köteles gondoskodni.

5. Mi a teendő COVID-19 gyanú esetén?



Amennyiben a mezőgazdasági idénymunkások betegségre utaló tüneteket észlelnek magukon, kötelesek erről a munkáltatót tájékoztatni és a munkavégzést abbahagyni. A munkáltató köteles a magán tünetet észlelő személyt elkülöníteni és a járványügyi hatóságot haladéktalanul (egy órán belül) telefonon tájékoztatni.

6. Mikor és kinek kell jelezni a kilépési szándékot?



A munkáltatónak a tervezett kilépést legalább 48 órával megelőzően szükséges bejelenteni az érintett határátkelőhely szerinti határrendészeti kirendeltségnek és a járványügyi hatóságnak.

Fontos megjegyezni, hogy a változtatások eredményeképpen a jövőben az eddigi, határ menti ingázáson túl a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a hazai agrárágazat munkáiban, így biztosítva jelentős munkaerőtöbbletet a jelenlegi helyzethez képest a szektorban” - hívta fel a figyelmet Baranyi Gábor, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk

Több száz IT szakembert keres dubaji központjába az Emirates

Az Emirates több mint 200 tapasztalt IT szakembert hív a közel-keleti metropoliszba dolgozni, köztük Magyarországról is. Teljes cikk