kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kifulladóban az építőipari lendület?

Előző évhez képest még emelkedik, de éven belül már tetőzni látszik az építőipar teljesítménye.

„Hosszú, meredek emelkedés után 2019 második negyedévében több céginformációs mutató is az építőipari lendület csökkenését vetíti előre” - mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója. Mind építőipari termelés oldalon, mind cégalapítási oldalon hozott meglepetéseket az április-június közötti időszak.

A termelés volumene az előző év azonos időszakához képest még ugyan mindig 20 százalék feletti értékeket produkál a KSH adatait elemezve, de éven belül már stagnálás jelei látszanak. Mind áprilisban, mind májusban csökkent a teljes ágazat termelési volumene az azt megelőző hónaphoz képest, ilyen jelenségre már nagyon rég nem volt példa.

Az ellaposodó termelési görbe mellé pedig második negyedévben csökkenő cégalapítási számok társulnak. 2019 második negyedévében 1461 cégalapítást tett közzé a cégbíróság, ami 23 százalékkal magasabb 2018 azonos időszakánál, de 4 százalékkal alacsonyabb az első negyedéves értéknél.

„Leírni azért még korai lenne az ágazatot, számos pozitív tényezőt lehet továbbra is felsorakoztatni az ágazat mellett” - folytatja elemzését az Opten szakértője. Egyrészt a tendencia egyelőre csak éven belül látszik ellaposodni, az előző évhez képesti összesített növekedés még mindig rendkívül magas.

Másrészt az ingatlanárak továbbra is kitartóan emelkednek, ami az épületek építésére még jó darabig ösztönző hatással lehet. Harmadrészt a kormányzat továbbra is elkötelezettnek látszik a laza és támogató környezet hosszú távú fenntartásában.

A cégmegszűnéseket tekintve pedig rekordalacsony értéket produkált az ágazat a második negyedévben. Mindössze 879 céget törölt a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legalacsonyabb negyedéves értéke. A megszüntetéshez vezető eljárások között hangsúlyváltozás nem történt.

Továbbra is a kényszertörlések dominálnak (1005 új induló eljárás), de a felszámolások száma is szintén magas (204 induló új eljárás). A partnerek és hitelezők számára legkedvezőbb megszüntetési eljárásból, a végelszámolásból pedig továbbra is kevés van (138 induló új eljárás).

Az Opten- Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) második negyedévre vonatkozó értéke átlagosan 17 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Somogy, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.


„Összességében már most is igen izgalmasan alakulnak az építőipar céginformációs mutatói, és mint általában, várhatóan a következő időszakban is az építőipar fog a leggyorsabban reagálni a gazdaság hullámzásaira, így érdemes lesz fokozottan figyelni a következő időszak építőipari értékeit is” - összegezte elemzését az Opten igazgatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk