kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Újabb krízist hozhat a veszélyhelyzet utáni visszatérés

A járvány felkészületlenül ért bennünket. Felborult az egyensúly életünk minden területén. A veszélyhelyzet után a visszatérés azonban másfajta krízist is hozhat. Mit tehetünk vezetőként és munkavállalóként, hogy elkerülhető legyen mindez? A Doktor24 klinikai szakpszichológusa, Juhász Dániel válaszol.

Mindannyian eltérő módon élhetjük meg a járvány utáni újraindulást. Vannak, akik számára a home office rengeteg stresszel jár(t) és megkönnyebbülve térnek vissza az irodai környezetbe. Mások az otthoni munkavégzés során hatékonyabbnak érezték magukat és szorongással élik meg, hogy a munkahelyükön esetleg kevésbé lesznek majd produktívak.

Bármelyik helyzetet is tapasztalja a munkavállaló, az bizonyos, hogy a járvány után megváltozott munkakörülmények és új szabályozások bevezetése mindannyiunkra hatást gyakorol.

Mindenki másképp csinálja

Ezt a jelenséget nevezhetjük „posztkarantén-stressznek”. Többen félve mennek vissza dolgozni, hiszen úgy érzik, veszélynek teszik ki magukat és szeretteiket. A munkahelyeken a kollégák között jelentős különbségek lehetnek a járványhelyzethez való hozzáállásban. Sokan továbbra is tagadják, hogy a fertőzés ellen tenni kellene, míg mások nagyon óvatosak és minden előírást szigorúan betartanak. Az eltérő hozzáállás szociális szorongáshoz vezethet.

„A stresszre adott válaszunk teljesen egyénfüggő. Mindenki az alkatától, gondolkodásmódjától, tanult mintázataitól függően reagál. Érdemes tudni, hogy a szokatlan helyzet zavarba hozza az embereket, ezért számítsunk rá, hogy az újratalálkozás feszültséget is hozhat életünkbe” - készít fel bennünket Juhász Dániel, a Doktor24 klinikai szakpszichológusa és családterapeuta jelöltje.

„A stressz oldására a megszokott rekreációs tevékenységeken túl nagyon hatékony módszer, ha úgynevezett mentális tréninget folytatunk. A tréning során felkészítjük magunkat a visszatéréssel járó konfliktusok kezelésére. Képzeljük el, milyen lesz újra a munkahelyünkön lenni, hogyan építjük be az óvintézkedéseket a mindennapi munkavégzésünkbe, mit mondunk, ha például valaki megszól minket amiatt, hogy maszkban vagyunk…

Az eltérő hozzáállás a korábbi rossz kollegiális kapcsolatokban további feszültséget okozhat. Jó azonban tudni, hogy az eddig jól működő kapcsolatok - melyekben megvolt a bizalom, az érzelmi biztonság - nagy valószínűséggel töretlenül folytatódnak és ezek igen hatékony védőfaktort jelentenek a stresszel szemben.

A társas kapcsolatok ápolása a stressz elleni védekezés egyik legjobb erőforrása. Azt gondolom, a krízis a negatív hatásai ellenére is összehozhatja az embereket, a közösségben nagyobb lojalitást, együttműködést is eredményezhet” - mondja Juhász Dániel.

Vezetőként - krízisben is

A jelenlegihez hasonló helyzettel eddig nem szembesültek a vezetők sem. Nagy nyomás nehezedik most rájuk, hiszen elvárásokat támasztanak velük szemben nemcsak a szervezeten, hanem a társadalmon belül, sőt globálisan is.

A krízis után nagyobb fokú rugalmasság szükséges most mind a munkavállaló, mind a munkáltató oldaláról. A vezetőknek olyan keretrendszert kell kialakítani, amelyben egyértelműek a szabályok, a határok és az elvárások a munkavállalók irányában, de a személyes szabadság is lényeges szempont és a meghatározott kereteken belül fontos hagyni mozgásteret” - tanácsolja Juhász Dániel.

A visszatérés a karanténhoz hasonlóan pszichésen igen megterhelő periódus. A kiszámíthatatlanul ránk tört járvánnyal szemben az újraindulásnak azonban tervezhető elemei is vannak. Vezetőként minél jobban átgondoljuk, mit és hogyan érdemes tenni, mire hogyan fogunk/fognak reagálni, annál több az eszközünk a visszatéréssel járó krízis ellen. A fentiekből következik, hogy a vezetők számára is elengedhetetlen lépés a mentális felkészülés.

A legfontosabb az empátia és az elérhetőség

A menedzserek, HR vezetők felelőssége nemcsak a munkaszervezésben merül ki, hanem fontos feladatuk a vírus elleni védekezés és a pozitív, bizalommal teli légkör megteremtése is. A munkahelyi kapcsolatok fontos szociális kötődést jelentenek, melyek ápolására hangsúlyt kell fektetni.

A kimondatlan, feltáratlan és kezeletlen problémák könnyen szervezeti regresszióhoz vezetnek, azaz a korábban jól működő csoportokon belül feszültségek, vitás helyzetek alakulhatnak ki. Ezek hatással vannak a csoport motivációjára és hatékonyságára. A felsorolt problémák megelőzése és feloldása a vezetők feladata” - mondja a krízistanácsadásban is jártas pszichológus.

Elengedhetetlen, hogy a munkavállalók tudják, mikor milyen intézkedés várható. Kétirányú kommunikációra van szükség az információhiányból fakadó bizonytalanság, frusztráció és konfliktusok elkerülése érdekében. Felelős vezetőként mondjuk el, melyek a rövid- és hosszútávú tervek, illetve mi az, amire nem tudjuk a választ.

„A bizalmi kapcsolat kialakításának egyik kulcseleme, hogy vezetőként biztosítjuk az elérhetőségünket a munkatársak számára. Másfelől fontos, hogy igyekezzünk más perspektívából tekinteni a munkavállalókra, hiszen nem tudhatjuk, milyen nehézségeken mentek keresztül az elmúlt időszakban.

Elengedhetetlen a támogató légkör megteremtése, hogy a beosztottak tudják, nyitott ajtóval fogadja őket a vezetőjük, amennyiben kérdéseik merültek fel, szeretnének beszélni a vírus okozta változásokról, vagy elmondanák, ha valamivel kapcsolatban úgy érzik, hátrányos helyzetbe kerültek. Vannak, akik élnek a lehetőséggel, míg másoknak maga a gesztus is sokat számít.” - jegyzi meg a pszichológus.

A vírus megváltoztatja a cégek életét is

„A munkaerő, a lojalitás, a rugalmasság és a munkahelyek emberi kapcsolatai felértékelődtek. A munkáltatók olyan helyzetbe kerültek, hogy kérniük kellett a munkavállalóktól: türelmet, szabadságok kivételét, valamint sok helyen fizetéscsökkentésre is sor került a vállalat fenntarthatósága érdekében.

Hosszútávon a munkáltató kompenzálhatja a vírus kapcsán bevezetett kéréseit, így meghálálja a munkavállaló bizalmát. A megfelelő intézkedések és az empatikus vezetői hozzáállás pedig még jobban összekovácsolhatja a csapatot” - osztotta meg tapasztalatait Juhász Dániel, aki szerint egy cég akkor tud hosszútávon hatékony és virágzó lenni (nem csak gazdasági értelemben véve), ha az emberek jól érzik ott magukat.

Ahogy láthatjuk, a krízis a munkahelyi kötődéseket is próbára teszi. A szakember tapasztalatai szerint ilyen helyzetben érdemes plusz időt és energiát fordítani a kapcsolatok rendezésére. Ehhez mind a munkavállalók, mind a menedzserek, HR-vezetők munkájára szükség van.

A legnagyobb támaszt a munkatársak egymásban és a vezetőikben találhatják meg, ezért érdemes odafigyelnünk munkahelyi kapcsolataink ápolására is. Egymást segítve erősebben jöhetünk ki a válságból és közös munkával talán az egyensúlyi állapot is hamarabb visszaállítható.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk