Megjelent: 4 éve

A fürdőkben dolgozó 18 ezer emberről valahogy megfeledkeztek

Összesen 18 ezer embert foglalkoztat a magyar fürdőágazat, őket azonban egyelőre nem érinti a járulékcsökkentés, ráadásul a munkáltatók az eddig meghirdetett hitel- és fejlesztési forrásokat sem vehetik igénybe. Úgyhogy javaslatcsomaggal fordultak a kormányzathoz.

Javaslatcsomagot dolgozott ki a fürdőágazat koronavírus-járványt követő újraindításához a Magyar Fürdőszövetség, amelyet eljuttattak a Magyar Turisztikai Ügynökségnek és két minisztériumnak - közölte Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

A járvány miatt a magyarországi fürdők az elsők között és rendkívüli gyorsasággal kerültek válságba. Az országszerte jól induló évben a legtöbb fürdő már a nyári főszezonra készült, majd március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt eltűnt. Egy hét alatt szinte minden fürdő bezárt, bevételeik megszűntek.

Az ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat és közel 70 milliárd forint árbevételt generál évente.

A Fürdőszövetség azt kéri a kormánytól, vegyék figyelembe, hogy a fürdők nem minősülnek kis- és középvállalkozásoknak (kkv), mert jellemzően köztulajdonban álló gazdasági társaságok vagy költségvetési intézmény formájában működnek.

Javaslataik között szerepel, hogy a likviditási hitel-, garancia- és tőkeprogramok legyenek elérhetőek a kkv-nak nem minősülő fürdők számára is, vagy alkossanak a magyarországi fürdőágazatra speciális szabályokat.

Kezdeményezték továbbá, hogy a kifejezetten a turizmus támogatására tervezett, 600 milliárd forint kerettel bejelentett fejlesztési és felújítási hitelprogramot ne csak a szállodák és éttermek számára tegyék elérhetővé, hanem a fürdőüzemeltetők számára is nyissák meg.

Közölték továbbá: a járulékcsökkentésről szóló kormányrendelet nem terjed ki költségvetési szervekre, ezért több fürdő, köztük olyan nemzetközi jelentőségű fürdőüzemeltető is, mint például a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, valamint a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, költségvetési intézményként nem tudja igénybe venni ezt a turisztikai szereplőknek is szánt válságkezelési eszközt. A szövetség erről módosító javaslatot nyújtott be.

Boros László szerint ki lehet dolgozni azokat a szabályokat is, amelyekkel a fürdők a szállodákhoz és a strandokhoz hasonlóan ki tudnának nyitni a következő hetekben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk