kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Bodó Sándor: a cégek saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint az egészségügyi védekezés szempontjából a távmunka fenntartása javasolt.

A koronavírus miatti veszélyhelyzet megnövelte a távmunka és a home office alkalmazását Magyarországon, amelyek lehetőségét a hazai szabályozás teljes körűen biztosítja - nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, a cégek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy a védekezés második szakaszában, az élet fokozatos újraindítása mellett, mikor, milyen körben vezetik be ismét a munkahelyi munkavégzést.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg a járvány jelen van Magyarországon, a fertőzés elleni óvintézkedések betartása fontos. Az ITM pénteki közleménye szerint az államtitkár elmondta, hogy a munka világának szereplői a rugalmas foglalkoztatási lehetőségekkel sikeresen alkalmazkodhatnak a kihívásokhoz. A cégeknek akkor érdemes a tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve a távmunka mellett dönteniük, ha ez nem jelent gátat a munkavállalók feladatainak elvégzésében.

A fertőzési kockázatok mérséklésének fontos eszköze a személyes találkozások számának csökkentése, így amennyiben megoldható, a távmunka fenntartása javasolt az egészségügyi védekezés szempontjából is. Ha az elmúlt hónapok tapasztalatai kedvezőek, és a vállalkozások hosszú távú működőképességét és a munkavállalók feladatellátását a távmunka nem rontja, hasznos lehet továbbvinni ezt a bevált működési módot. A kijárási korlátozással összefüggő rendelkezések ugyanakkor a kezdetektől az első helyen említik a lakhelyelhagyás alapos indokai között a munkavégzést. A vállalkozások tehát saját hatáskörben dönthetnek a munkahelyi munkavégzés újbóli bevezetéséről.

Az otthoni munkavégzésre a Munka törvénykönyve nem tartalmaz konkrét szabályokat, így korlátozó rendelkezéseket sem rögzít. A munkáltatók körében egyre népszerűbb a home office intézménye is, amelynek során a munkavégzési hely meghatározásának jogkörét a munkáltató átadja a munkavállaló részére, így annak eldöntésére a dolgozó jogosult. A munkáltatók az otthoni munkavégzés részletszabályait a munkavállalóval kötött megállapodásban rögzíthetik, vagy belső szabályzatukban tehetik megismerhetővé. Bodó Sándor hozzátette, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás igénybevételét ezek a foglalkoztatási formák nem befolyásolják, a munkahelyek megőrzését szolgáló segítség távmunka és otthoni munkavégzés után is kérelmezhető. A kormány elkötelezett a munkahelyek megvédése mellett, amelyet a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései és a rugalmas munkajogi szabályozás is támogatnak - hangsúlyozta az államtitkár a közlemény szerint.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk