kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Elszakadt a cérna a koronaosztályon dolgozó tüdőgyógyásznál, 183 ezer forintot keresett márciusban

A 444.hu által megszólaltatott tüdőgyógyász a védőfelszerelések hiányáról és a bérezésről is beszélt a portálnak.

A 444.hu interjút készített egy koronaosztályon dolgozó pulmonológussal. Az orvos a covidos betegekkel foglalkozik, akik nem kerültek az intenzív osztályra. Mint elmondta, nincs sok beteg az osztályon. Védőfelszerelésként FFP2 maszkot kapnak, amit egy hétig kell használnia, holott ennek a maszknak nyolc óra a használati ideje. Az orvos privát úton szerzett magának szkafandert és védőszemüveget, és az osztály az Aliexpressről rendelt FFP maszkot a nővéreknek.

Kifejezetten veszélyesnek tartjuk, hogy a használt szkafandereket újra és újra fel kell venni” - mondta a tüdőgyógyász, aki nem tart tőle, hogy elkapja a vírust, a fizetés sokkal jobban aggasztja őt és kollégáit is.

A veszélyhelyzet kihirdetésével párhuzamosan azonnal megtiltották, hogy az egészségügyi dolgozók másodállást vállaljanak. Én nem magánrendelek, de aki magánrendel, az most nem mehetett magánrendelni. Amiből én és a más kollégáim is élnek (az állami fizetésem mellett) az az, hogy háziorvosként ügyelek egy másik városban. Mert úgy működik ez a rendszer, hogy mindenki más városba megy, mert a külsőst megfizetik, aki helyileg ott van, azt nem fizetik meg. Aki ezt így csinálja az nagyjából megkeresi még egyszer a fizetését. Ezt most beszüntették. Volt aki bedolgozott egy másik kórházba x napokon, most ezt sem lehet. Mindenki csak a fő, állami állásában dolgozhat. Ezt az ellátás is megszenvedi, és mi is” - mondta az orvos. Az egészségügyi dolgozóknak járó 500 ezer forintról még semmi konkrétumot nem hallott.

Nem tudjuk. Semmi konkrétum nincs róla. Azt sem tudjuk, hogy nettó vagy bruttó. Volt olyan információ, hogy év végén kapjuk, volt olyan, hogy ez valójában juttatás, tehát kajajegyben vagy valami ilyesmiben kapjuk meg. Amit ehhez még hozzátennék, hogy nálunk kihirdették, hogy, aki covidos ellátásban vesz részt, az óránként 1000 forint plusz bérkiegészítést kap. Hogy nettó vagy bruttó, arról nincs szó, de ebből én még semmit nem láttam. A bérszámfejtés két hónapot csúszik. Nekem az alapfizetésem 203 000 forint nettó, most 183 ezer forintot kaptam, mert ahogy mondtam, beteg voltam március elején, ezért három napot táppénzen voltam. Március hónapban a kocsim szervizelése 120 000 forint volt, és 60 000 a kötelező biztosításom, úgyhogy nekem ugrott a márciusi fizetésem. Nálam itt szakadt el a cérna. Nagyon jó ez a tapsolás, és hogy küldenek ebédet, meg nagyon cukik, de ebből én nem tudom kifizetni a kötelezőmet” - nyilatkozta a portálnak a tüdőgyógyász.

444.hu
fotó: pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk