kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Béremelés a kulturális szektorban

Az Emmi szerint az ágazat dolgozói számára előnyös, hogy nem lesznek közalkalmazottak.

images

A kormány kiemelten fontosnak tartja a közszférában dolgozók megbecsülését, ezért az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület béremeléséről is döntöttek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a művészeti szervezeteknél, a közművelődési intézményeknél és a közgyűjteményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyváltásával párhuzamosan 2020-ban 6 százalékos béremelést hajtanak végre. Az intézkedés az állami és az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottakra is kiterjed - írták.

Az idei béremelés az Emmi szerint több mint ötmilliárd forint többletforrást jelent a szektornak. A béremelés január 1-ig visszamenőleg megilleti a közalkalmazotti státusból kilépő dolgozókat. Hozzátették: a közalkalmazotti bértábla 2008 óta nem változott, a közalkalmazotti jogviszony előmeneteli rendszerét pedig több szempontból kontraproduktívnak nevezték, ami nem nyújt biztonságos életpályát.

Felidézték: a kulturális szektor képviselői többször jelezték az ágazati szakmai egyeztető fórumokon, hogy a közalkalmazotti bértábla változatlansága bérfeszültséget okoz. A kormány az intézkedéssel a szakmai szervezetek visszajelzéseire reagálva, évtizedes problémát orvosol a kulturális szférában - emelték ki.

Az Emmi tájékoztatása szerint a kulturális ágazat dolgozói közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá alakítása egységes jogállást és egységes munkavégzési feltételeket teremt, az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása pedig garanciát jelent arra, hogy az érintettek összességében nem kerülhetnek kedvezőtlenebb bérhelyzetbe, mint amelyet a hatályos szabályozás számukra jelenleg biztosít.

A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásával és az ahhoz kapcsolódó béremeléssel rugalmasabb, a munkaerőpiac dinamikus változásait követni képes munkajogi szabályozás jön létre a kulturális szektor egészében - közölték. Emellett a munkáltató intézményvezetőknek szélesebb mozgástere nyílik, hiszen a bértáblához immár nem kötött foglalkoztatás a minőségi közfeladat-ellátás záloga lehet, valamint a foglalkoztatottak egy igazságosabb, a tényleges szaktudásuk és befektetett munkájuk szerinti bérezéshez jutnak.

Hangsúlyozták: a jogviszony átalakításával a tudásalapú kulturális ágazatban a tudás, a képesség és a tenni akarás válik a legfontosabb társadalmi és értékteremtő faktorrá. A közleményben arra is kitértek, hogy a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár azért nem része a jogviszonyváltásnak, mert kizárólag a kulturális intézményekre terjed ki a közalkalmazotti státus kivezetése, a Veritas pedig vegyes profilú intézményként a levéltári feladatok mellett kutatóintézet is, amely indokolja a közalkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás meghagyását a többi kutatóintézethez hasonlóan. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében tiltakozott a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk