kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Varga Mihály: 80-85 ezer bejelentett üres álláshely van az országban

A pénzügyminiszter szerint nem kezdett el nőni a munkanélküliek száma.

images

A kormány megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, de szükség esetén készen állnak arra, hogy további intézkedéseket tegyenek - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön este. Kiemelte: jelentős segítséget kapnak - egyes ágazatokban - azzal a munkavállalók, hogy a közterheket nem kell befizetniük, és munkaadói oldalról is megnyílt ez a lehetőség azért, hogy a munkahelyeket meg tudják tartani.

A helyzet alakulásától függ majd, milyen további lépesek szükségesek - tette hozzá. A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy jelenleg még 80-85 ezer bejelentett, regisztrált üres álláshely van az országban. Ez nyilván hamarosan meg fog változni, de most még van kereslet a munkaerőpiacon - jelezte. Valószínű, hogy egy-két hónapon belül leépítések lesznek, de ezt másképpen kell kezelni, ha százezres, és másképpen, ha félmilliós lesz - fogalmazott Varga Mihály. A pénzügyi tárca vezetője szerint a válságnak ebben a periódusában azokat az ágazatokat kell segíteni, amelyek már bajban vannak, ezek között említette a turizmust és a vendéglátást.

A kormány az első intézkedés-csomaggal erre a helyzetre reagált. Ugyanakkor hoztak minden vállalkozás és magánszemély által igénybe vehető intézkedést is azzal, hogy a hiteltörlesztéseket december végéig felfüggesztették - mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette, más típusú intézkedésekre lesz szükség akkor, ha a munkanélküliek száma elkezd jelentősen emelkedni. Kitért arra, hogy a törlesztési moratórium lehetővé tételével mintegy 3000 milliárd forintnyi segítséget tudtak adni a vállalkozásoknak és a háztartásoknak.

Tavaly a bankoknak nagyon jó évük volt, rekordnyereségekkel, van annyi mozgástere a bankrendszernek, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget tudjon adni a munkavállalóknak és a cégeknek - fejtette ki a pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter úgy látja: lehet, hogy a járvány már nyáron le fog futni, de a gazdasági hatása sokkal mélyebb, legalább egy év kell a gazdaság kilábalásához. Jelenleg tudják magukat finanszírozni a családok, a munkanélküliek száma nem kezdett el nőni, ugyanakkor ha szükség lesz rá, további családvédelmi intézkedéseket is hoz a kormány - hangsúlyozta Varga Mihály.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk