kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

ITM: megtízszereződött a bértámogatás igénylése

Péntekig 3953 munkáltató igényelte közel 54 ezer dolgozó részére a kormányzati bértámogatást.

Egy hét alatt majdnem megtízszereződött a kormányzat által kínált bértámogatásra vonatkozó igények száma, ami azt mutatja, hogy a cégek és a munkavállalók alkalmas eszköznek tartják ezt a válság okozta átmeneti problémák megoldására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

Schanda Tamás elmondta: a pénteki adatok szerint 3953 munkáltató igényelte közel 54 ezer dolgozó részére a kormányzati bértámogatást. A kormányhivatalok rendkívül gyorsan, nyolc munkanapon belül döntenek az igénylésekről - tette hozzá. Kifejtette: 2010-ben a nemzeti, polgári kormány munkaalapú gazdaságot, társadalmat és azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt. Ez a célkitűzés teljesült, a koronavírus, illetve annak gazdasági következményei azonban "pusztító hatással vannak a munkaerőpiacra is", emberek, családok megélhetése kerül veszélybe.

"Egyenes derékkal, büszkén, a jövőben bízva, terveket szőve éltünk márciusig", ezt az életet kell most újraindítanunk fokozatosan és szigorú menetrend mellett. Ennek része a gazdaság védelme és újbóli megerősítése, "nincs okunk arra, hogy ennek a válságnak a kezelésekor más irányba haladjunk, mint korábban" - fogalmazott az államtitkár. Az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni, a kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit pedig a vírus mégis elpusztít, annyit létre kell hozni - hangsúlyozta.

Schanda Tamás közölte: eddig 163 064 ember kért munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, mert nincs munkája. Az a cél, hogy ők is mielőbb munkához jussanak, "ha nem a vállalati-piaci szektorban, akkor az állam segítségével". A gazdaságvédelmi akcióterv jelentős része is a munkahelyek védelmére és újak teremtésére összpontosít, ezért kínál bértámogatást, hogy a munkaadók meg tudják tartani a veszélyeztetett munkaerőt, de adócsökkentéssel is támogatják a munkahelyek védelmét, nulla százalékos hitelt kínálnak a vállalkozásoknak, illetve felfüggesztették a hiteltörlesztések kötelezettségét - sorolta.

Ismertetése szerint a járvány kezdete óta a kamarákkal és a szakmai szervezetekkel folyamatos az egyeztetés az egyes szektorok esetében szükséges lépésekről, így dolgozták ki a bértámogatás rendszerét is. A péntekig beérkezett, közel 54 ezer dolgozóra vonatkozó igényből nagyjából minden negyedik Budapestről és Pest megyéből érkezett, ezt Hajdú-Bihar megye és a dél-alföldi régió követi, kiemelten ez utóbbiból Bács-Kiskun megye - közölte Schanda Tamás.

Az igénylő vállalatok és munkavállalók közel 30 százaléka a kereskedelem, 13,5 százaléka a feldolgozóipar, 13 százaléka pedig a járvány által erőteljesen érintett szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén tevékenykedik. A támogatási kérelmeket benyújtó vállalatok 60 százaléka mikro-, 26 százaléka kis-, 10 százaléka közepes vállalkozás, mintegy négy százaléka nagyobb cég. A munkavállalók száma azonban ezzel ellentétes képet mutat, többségük nagyvállalatoknál dolgozik.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a bértámogatást akkor lehet igénybe venni, ha a munkáltató nem tudja teljes munkaidőben foglalkoztatni a dolgozóit. Azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 ezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek, akiknél eléri a részmunkaidő az 50 százalékot, azoknál a támogatási összeg legfeljebb 75 ezer forint.

A politikus kitért a kutatás-fejlesztési és innovációs bértámogatásra is, amelyről elmondta: péntekig 376 kérelem érkezett be, és ezzel közel 5900 kutató és mérnök munkahelyének megtartását tudják biztosítani. A kérelmek legtöbbje Budapestről (135) és Pest megyéből (35), illetve Hajdú-Bihar megyéből (23) érkezett, mintegy 2800, 500, illetve több mint 150 ember fizetésének biztosítása érdekében. A fejenként és havonta legfeljebb 318 ezer forintos, speciális bértámogatásra lehet még jelentkezni. A kutatással, innovációval is foglalkozó cégek által kidolgozott fejlesztések teszik majd erősebbé és versenyképesebbé a magyar gazdaságot a járvány okozta válság után - emelte ki Schanda Tamás.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk