kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

ITM-államtitkár: a gazdaság talpra állításához mindenkire szükség lesz

Schanda Tamás: A kormány továbbra is fontosnak tartja, hogy a fiatalok idegen nyelveket tanuljanak.

Mintegy 75 ezer embert segítünk abban, hogy megkaphassa a diplomáját, így több lehetőség nyíljon számára a munkaerőpiacon - mondta kedden az MTI-nek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azzal a rendelettel összefüggésben, amelynek alapján aki 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Az államtitkár kifejtette: a koronavírus-járvány a gazdaságban is hatalmas károkat tesz, és a kormánynak mindent meg kell tennie ezek enyhítése érdekében. "Az eddigi tapasztalataink és a józan ész is azt diktálja, hogy a munkahelyek megmentése, illetve a válság miatt megszűnő állások mielőbbi újrateremtése a legfontosabb feladat. Ugyanis ha munka van, minden van" - fejtette ki Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a kialakult helyzetben ráadásul lehetetlen elvárni, hogy valaki nyelvvizsgát tegyen.

Mint mondta, ez persze nem jelenti azt, hogy a kormányzat ne tekintené továbbra is fontosnak azt, hogy a fiatalok idegen nyelveket tanuljanak. "A megfelelő szintű nyelvtudás hozzásegíti a hallgatókat és a fiatal felnőtteket ahhoz például, hogy a külföldi szakirodalmat olvasva jobban elmélyüljenek egy adott témában, vagy éppen nemzetközi kutatási együttműködésekben vegyenek részt. Ez az ismeret pótolhatatlan, ezért azt javasoljuk, hogy továbbra is tegyenek meg mindent azért, hogy stabil, a munkájukban is jól használható nyelvtudásra tegyenek szert" - mondta, és hozzátette: most viszont nem azokat az időket éljük, amikor a nemzetgazdaság akár ideig-óráig is lemondhatna az egyébként jól képzett, az adott szakterületen megfelelő ismeretekkel bíró fiatal szakemberekről.

"Ahhoz, hogy a járvány után talpra állítsuk a gazdaságot, mindenkire szükség van. Ezért kellett megtennünk ezt a lépést" - szögezte le az államtitkár. Mint mondta, a kialakult helyzetben szükség van ugyan rendkívüli intézkedésekre, de a kormány továbbra sem mondott le a korábban meghatározott célok eléréséről. "Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek."

Schanda Tamás elmondta, hogy a szaktárcát sokan felkeresik a rendelettel kapcsolatos tudnivalók iránt érdeklődve, de a felsőoktatási intézmények értesítik majd az érintetteket a megfelelő időben, így a felek tisztázni tudják majd a további teendőket.


MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk