kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Több mint 13 ezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra

Több mint tizenháromezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelyet eddig 170 ezer munkavállaló után kaptak meg a vállalkozások - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor a Lizzy Card Papíripari Kft.-nek megítélt munkahelyvédelmi bértámogatásról szóló okirat átadásakor Fóton azt mondta, hogy a kormány tovább erősítette a gazdaság védelmét.

Az új munkahelyteremtő bértámogatási programban hat hónap alatt maximum havi 200 000 forintnyi bért térítenek meg a munkáltatónak, így az álláskeresők elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését személyenként havi nettó 112 000 forint támogatással segíti a program. Ez a támogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság újraindítható állapotba került - fűzte hozzá az államtitkár.

A Lizzy Card 24 dolgozóra adott be támogatási kérelmet, amelyre 5 millió forintot kaptak. Hozzátette, hogy Fóton 21 cég 134 dolgozója után részesült együttesen 25 millió forintnyi támogatásban a program keretében.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv keretében eddig a kormány megmentett 170 ezer munkahelyet, ebből csak Pest megyében 13 400-at.

Fotó: MTI
Szilágyi Gábor, a Lizzy Card Papíripari Kft. ügyvezető igazgatója átveszi a munkahelyvédelmi bértámogatásról szóló okiratot Bodó Sándortól
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk