Megjelent: 4 éve

ITM-államtitkár: a kormány segít az ózdi dolgozókon

Az elektromos kismegszakítókat gyártó ózdi ABB bezárása 1200 munkavállalót érint.

A kormány kiemelten segíti Ózdon azoknak az elhelyezkedését, akiknek munkahelye az év végéig megszűnik, mivel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban működő ABB cég beszünteti gyártását - közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Ózdon. György László elmondta: az elmúlt hetekben több olyan gazdasági szereplővel is megkezdődtek a tárgyalások, amelyek gyártási technológiája, munkakultúrája zömében hasonló az ABB cégéhez.

Hozzátette: öt olyan társasággal folytatnak egyeztetést, amely jelezte, hogy ide települne. Konkrétumokat nem említett, de aláhúzta: elsődleges, hogy az ózdiak helyben, vagy a térségben találjanak új munkahelyet, a városban boldogulhassanak. Jelezte, hogy ezen társaságok munkaerő-igénye meg is haladja a gyártását beszüntető ABB-ben foglalkoztatottakét.
Ha minden sikerül, több munkahely lehet Ózdon - tette hozzá.

A főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyártó ABB februárban jelentette be, hogy 2020 végén bezárja ózdi gyárát, ami mintegy 1200 munkahelyet érint. Az ABB a piaci kereslet csökkenésével indokolta az ózdi gyár bezárását, amely 2018-ban került a tulajdonába a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként. Az üzem 2020 végén áll le véglegesen. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más üzemeibe telepítik át. A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit. A cég korábban közölte, hogy az elbocsátandó 1200 dolgozónak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat.

Az ABB több mint száz országban van jelen és 144 ezer embert alkalmaz. A nyilvános cégadatok szerint az ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint volt.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk