Megjelent: 4 éve

Így reagáltak a cégek a koronavírusra

Bár számos cégnél gyors leépítéseket hozott a koronavírus-járvány, egy csaknem 500 fős felmérésből az derül ki, hogy az emberek 94 százaléka megfelelőnek tartja az intézkedéseket, sőt. A válaszadók majd kétharmada úgy véli, a válság után jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete.

images

A KYAT Group, az SSC Heroes és az IDBC csapata közös felmérést készített arról, milyen intézkedéseket hoztak eddig a cégek a koronavírus-járványra adott válaszként, mire számítanak a közeljövőben a munkavállalók, és hogyan ítélik meg a munkáltatók eddigi lépéseit.

A „#stayathome!” kérdőívet közel 500 válaszadó - 32 munkaadó és 460 munkavállaló - töltötte ki.

Az eredmények tanúsága szerint azok a vállalatok, melyek megtehették, a munkavállalóikat home office-ba küldték a megkérdezettek 91%-a szerint.

Ahol még bejárnak dolgozni, előfordul a hőmérséklet-ellenőrzés és a maszkok, kesztyűk biztosítása is. A vállalatok 11%-a kötelezően elrendelt szabadságra vagy fizetetlen szabadságra küldte a munkavállalókat. Egyes cégeknél megtartották a munkatársaikat, de 30-40%-kal csökkentették a fizetésüket, és akadtak olyan válaszadók is, amelyek munkáltatója a próbaidősöket, illetve a munkatársak jelentős hányadát elbocsátotta.

Meglepő lehet, de a válaszadók 94%-a megfelelőnek tartja az intézkedéseket, vagy még radikálisabb megoldásokat hozna, és csak 1,5 százalékuk gondolja úgy, hogy ezekre a lépésekre egyáltalán nem volt szükség.

A megkérdezettek 40%-a szerint jelentős, 10 és 30% közötti elbocsátás várható a munkahelyeken, míg 10 százalék úgy gondolja, hogy ennél jóval magasabb arányú lesz a leépítés.

Mindössze 18 % optimista, szerintük semmilyen változás nem várható, és a helyzet lecsengése után visszaáll minden a régi kerékvágásba. Sőt, 9 százalék egyenesen úgy gondolja, hogy növekszik majd a munkaerő iránti kereslet.

Ami a hosszabb távú terveket illeti, a válaszadók 30%-a szerint nemhogy növekedés nem várható, de már az is szerencse, ha megmarad az emberek állása. 42% úgy gondolja, hogy ha a vállalat időben reagál, és kellő figyelmet fordít a digitalizációs lehetőségekre, informatikai fejlesztésekre, akkor kirajzolódik valamilyen növekedési potenciál, mert ez versenyelőnyt jelent majd a válságot követően.

További 20% az üzleti modell átalakításában, illetve valamilyen innovációs stratégia kidolgozásában látna lehetőséget.

A munkavállalók 61%-a szerint jelentősen megváltozik majd a foglalkoztatás szerkezete, és felerősödnek az „alternatív” foglalkoztatási módok, így teret kap a contracting és munkaerőkölcsönzés. Mindemellett sokan úgy gondolják, hogy a home office sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik.

Illés József, az IDBC ügyvezetője és szakértője szerint az SSC-k esetében egyenesen paradigma váltásról kell beszélnünk, a home office korábban elképzelhetetlen módon hódít teret, ami megmaradhat a válságot követően.

Mindez hatással lesz az irodakapacitások újragondolására és a vidéki munkaerő intenzívebb becsatornázására. Sokan külföldről hazaköltöznek, a nehéz helyzetben lévő cégektől, startupoktól megjelenik a piacon az informatikai szegmensben egy többlet munkaerő, melynek becsatornázása komoly kihívás a munkaerő közvetítő cégeknek és a vállalatoknak egyaránt.

Farkas Attila, a KYAT Group ügyvezetője véleménye szerint a válság hatására egészen biztosan megváltozik a munkáltatók és a munkavállalók közötti viszony, amely az utóbbi évek során inkább a munkavállalók érdekeinek kedvezett.

A gazdaság helyreállását követően a munkáltatók változtatni fognak az employer branding eszköztárukon, a munkabéreken, a béren felüli juttatásokon, hiszen - a mostani prognózis alapján - a munkavállalói piac ismét az egyenlő felek játszóterévé válik majd.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk