kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Sosem látott munkanélküliséget hozhat a koronavírus az USA-ban

A következő hónapokban 30 százalékig ugorhat a munkanélküliség szintje a koronavírus okozta teljeskörű gazdasági leállás miatt - véli James Bullard, az amerikai St. Luis-i Fed elnöke.

A szakember a Bloombergnek adott nyilatkozatában azt is hozzátette: a világjárvány 50 százalékkal csökkentheti az amerikai GDP-t a második negyedévben - írja a Portfolio.

Összehasonlításképpen: a 30 százalékos munkanélküliségi ráta a háromszorosa lenne a 2008-2009-es válság során tapasztaltnak, és jóval magasabb még az 1929-1933-as nagy depresszió idején kialakult 25 százalék körüli mutatónál is.

Úgy tűnik, a tenegerentúlon napirenden vannak a pesszimista forgatókönyvek: a kiszivárgott hírek szerint múlt héten az amerikai pénzügyminiszter beszélt arról egy zárt ajtók mögötti tanácskozáson, hogy akár 20 százalékos munkanélküliséggel is számolni kell a koronavírus-járvány következtében.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk