kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Javítani kell az építőipari cégek hatékonyságát

Jelentős megrendelésektől eshetnek el az építőipari cégek, ha nem javítanak hatékonyságukon: emelni kell a munkások számát és korszerűbb technológiákra váltani - írja az MTI.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az építőiparban foglalkoztatottak létszámának emelése mellett technológiai fejlesztéseket szorgalmazott. Megjegyezte, hogy a költséges beruházásokat az építőipar kissé elhanyagolta, hiszen a válság éveiben azok megtérülése kétséges volt.

A szövetség vezetője szerint a vállalkozások legalább 1-2 évre biztosan tervezhetnek előre. Úgy vélt, elsősorban földmegmunkáló és emelő berendezésekre, erőgépekre, betonkeverőkre, állvány- és zsaluzórendszerekre, vasbetonszerelési technológiákra lehet a legnagyobb szükség. Megjegyezte, hogy a fejlesztéseket nemcsak az állami építkezések indokolják, hiszen a lakossági piac is jelentős megrendelést biztosít, főként a kisebb cégeknek.

Koji László hangsúlyozta, hogy nehezen oldható meg az alacsonyan képzett munkaerő továbbképzése, ezért szakképzési és a felnőttképzési programokat sürgetett. Várakozása szerint a magyar építőipar teljesítménye idén is jelentősen - akár az összes EU-tagállaménál nagyobb mértékben - emelkedhet.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk