Megjelent: 5 éve

Halálra késeltek egy férfit egy 15. kerületi munkásszállón - FRISSÍTETT

Az áldozat egy 51 éves férfi, akit vasárnap hajnalban késeltek meg egy rákospalotai munkásszállón - derül ki a Tények riportjából. Ma beismerte a bűncselekmény elkövetését egy ukrán állampolgár - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

A családi házban vendégmunkások laktak. A Tények információi szerint mire a nyomozók a helyszínre értek, a bűncselekménnyel gyanúsított három ukrán vendégmunkás már eltűnt.

Őket a gyilkosság után pár órával a határon fogták el, vizsgálják, hogy van-e közük a késeléshez.

Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Csécsi Soma elmondta: a rendőrségre vasárnap reggel érkezett a mentőktől bejelentés, hogy egy 51 éves férfi holttestére bukkantak a XV. kerületi Zrínyi utca egyik családi házában. A férfi halálát több késszúrás okozta.

A rendőrök a helyszínen adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, kamerafelvételeket is lefoglaltak, és megtudták, hogy éjszaka három ukrán állampolgárságú férfi elhagyta a házat, ahol a gyilkosság történt. Körözést adtak ki és értesítették a határátkelőhelyeket is. A keresett férfiak nem sokkal később - ötödmagukkal - egy ukrán rendszámú gépkocsiban kilépésre jelentkeztek Lónyánál. A bűncselekmény miatt keresett három embert a határrendészek elfogták. Kiderült, hogy csak egyikük, a 21 éves H. Róbert gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével, a másik két férfit tanúként hallgatták meg - közölte a szóvivő.

H. Róbertet - aki beismerte a bűncselekmény elkövetését - őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Csécsi Soma elmondta: az ukrán állampolgárok nagyjából egy hete legálisan, munkavégzés céljából tartózkodtak Magyarországon, és egy szóváltás torkollott tragédiába.

Tények/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk