kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Stratégiai együttműködést kötött a kormány a Prohuman-nal

A munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít a közreműködésükre és a tapasztalataikra - jelentette ki Szijjártó Péter, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Prohuman Kft.-vel.

images

A külgazdasági és külügyminiszter május 4-én írta alá a dokumentumot a magyar alapítású, naponta több mint 17 ezer embernek munkát biztosító, Európa 8 országában jelen lévő HR szolgáltatóval.

A vállalat több száz céggel működik együtt, és a 10 legnagyobb foglalkoztató egyike Magyarországon - indokolta a stratégiai szintű kapcsolatot Szijjártó Péter. A járványveszély pedig felértékeli a munkaerő-gazdálkodásban szerzett tapasztalatokat, a kormány ezért a döntéshozatalban is számít Prohumán észrevételeire - tette hozzá.

Magyarországon 2002 óta lehet közvetítő cégektől alkalmazottakat bérelni. A munkaerő-kölcsönzés azóta évi több százmilliárd forint forgalmat termelő iparággá fejlődött.

A kormány a hétfői megállapodást megelőzően 84 céggel létesített stratégiai együttműködést, és ezzel is magyarázható, hogy az érintett cégek 25 ezerrel több munkavállalót foglalkoztatnak, és 5 százalékkal növelték a magyar cégek arányát a beszállítóik között - méltatta a magas szintű vállalati kapcsolatokat a tárcavezető.

Összegzése szerint csak a belföldi beszállítók bővülő részesedése több százmillió eurónyi megrendeléstöbbletet hozhatott az érintetteknek. Szijjártó Péter úgy véli, hogy Magyarország kedvező helyzetben állhat a gazdasági újrakezdés elé, és nem kell lemondania arról sem, hogy a térség legvonzóbb befektetési célpontja maradjon.

Ennek ugyanakkor a szakképzett munkaerő is feltétele amellett, hogy a vállalkozásokat adócsökkentés, bértámogatás, 2 ezermilliárd forint hitel- és 500 milliárd forint garanciakeret segíti a rendkívüli helyzetben - hangsúlyozta.

„700 hazai és nemzetközi vállalat partnereként, közelről látjuk az ipari átalakulást. Értjük a vállalatok igényeit, ismerjük a hazai és regionális munkaerőpiaci helyzetet, lehetőségeket és azt is, hogy milyen lépésekre lehet szükség ahhoz, hogy felzárkózzunk az elvárásokhoz” - mondta el Zakor Sándor, a Prohuman alapító tulajdonosa.

„Szeretnénk aktív partnerei lenni a kormányzatnak abban, hogy modernizáljuk a hazai szakképzést, segítsük a magyar munkavállalókat tudásuk korszerűsítésében, és ezzel támogassuk a Magyarországon működő vállalatokat, hogy megfelelően képzett munkaerő álljon rendelkezésükre. Mindez feltétele annak, hogy továbbra is vonzó célpontjai legyünk a külföldről érkező működő tőkének és még további vállalatok nyissanak üzemet Magyarországon, nagy számban teremtve munkahelyeket, felépítve az ország gazdasági fejlődéséhez hozzájáruló értékláncot” - fűzte hozzá.

"25 éves tapasztalataira építve a cég összekötő szerepet vállalhat a munkaadók és a munkavállalók között az átalakuló gazdasági viszonyok között" - tette hozzá Zakor Sándor.

A budapesti székhelyű Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a térségben meghatározó, Magyarországon pedig piacvezető vállalkozás munkaerő-közvetítésben és munkaerő-kölcsönzésben. A cégvezető közlése szerint 8 országban naponta 17 ezer munkavállalónak biztosítanak álláslehetőséget.

A Prohumán nettó árbevétele 2017-ben megközelítette a 29 milliárd forintot, 2018-ban meghaladta a 34 milliárd forintot. Adózott eredménye eközben 941,5 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt - derül ki a nyilvános cégadatokból.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk