Megjelent: 4 éve

Szabadság vagy autokrácia? - dilemma krízis idejére

Olyan működésre állunk át mindannyian, amiben a legtöbbeknek nincsenek kialakult rutinjaik. „Vezetőként mennyire legyek ebben a kritikus helyzetben autokrata?” „Mekkora szabadságfokkal működtessük a home office-t?” Bölcsföldi László, a FranklinCovey Magyarország ügyvezetője írásában azt javasolja, vizsgáljuk meg, hogy milyen hatása van e két eltérő szemléletmódnak a szervezeti eredményességre, és hogy mi lehetne az igazán nyerő alternatíva.

Kezdjük az autokráciával.
A felülről erősen determinált, szűk keretek közé szorított, kevés mozgásteret adó „megmondós” szervezeti működést vagy vezetői stílust ma már szerencsére kevesen gondolják korszerűnek. Történelmileg megvolt a jelentősége, régebbi, kevésbé demokratikus társadalmakban a kézi vezérléssel, (angolul mikromenedzseléssel) való irányítás volt az általános.
Az emberek jóval kisebb szabadságfokkal élték az életüket, és ezt elfogadták a munkájuk kapcsán is. Ma is léteznek olyan helyzetek, főként krízisek, mint a mostani..., ahol ilyen típusú vezetésre vagy döntésekre is szükség van.

Emiatt érdemes átgondolnunk, hogy ennek mik lehetnek az előnyei és hátrányai.

- Egyrészről egyszerű és gyors, mert nem igényel sok gondolkodást és egyeztetést, nem ad teret a vitáknak, csak végre kell hajtani a felülről jövő utasításokat.
- Ugyanakkor megfojtja az emberekben szunnyadó tenniakarást, kezdeményezőkészséget és kreativitást, és végül is biorobottá teszi őket. Épp ezért komoly gátja a fejlődésnek és innovációnak.
- A tapasztalat szerint így legfeljebb vészhelyzeteket elhárítani vagy stagnálni lehet, előre jutni nemigen. Ha így van, akkor a jelenlegi helyzetben a súlyos döntések meghozatala és az átállás időszakában helye van!
- Később, hosszabb távon viszont a megváltozott helyzetben nem ideális nagyrészt az autokráciához nyúlni.

Most nézzük a szabadságot.
A szervezeti és vezetési kultúra folyamatosan ebbe az irányba tolódik, de persze ennek is megvannak a maga korlátai. Egy mai modern cég elsősorban az ott dolgozók tudására, kreativitására, innovációs képességére, akár rejtett potenciáljára épít - és ez nagy szabadságfokot, tág határokat igényel. Egy palackba zárt szellem nehezen érvényesül.

Ugyanakkor ma már látszódnak a teljes elengedés vadhajtásai, kellemetlen mellékhatásai is:

- Megjelentek a mérhetetlen önbizalommal rendelkező, magukról bármilyen szabályt ledobó szervezeti „celebek”, akik azt gondolják, hogy nekik bármit lehet, akár valós teljesítmény nélkül is. A legrosszabb az, ha tényleg így van.
- Előfordulnak végtelen ötletelések, ahol zseniális, ám megvalósíthatatlan ötletekből fújnak hatalmas lufikat bármilyen számonkérhetőség nélkül.
- Néhány vezető olyan demokratikus szeretne lenni, hogy az eltérő vélemények ismeretében végül sehogy sem dönt, nehogy bárki érdekeit vagy érzéseit megsértse.
- És bizony a többség nem is szereti a TELJES, parttalan szabadságot, mert fogódzók nélkül elveszve érzi magát.
- A mostani helyzetben mindez kiegészül a „home office” sokak számára ismeretlen terepével, ahol nem is találkozunk, magunk vagyunk, hogyan dolgozzuk ezt fel vezetőként és támogassuk azokat, akik otthonról próbálnak dolgozni?

Létezik egy harmadik lehetőség, amit irányított autonómiának nevezünk.
Irányított, mert tisztázott, meghatározott és fix keretek között dolgozunk. A keretek közé soroljuk a szervezet küldetését, jövőképét, stratégiáját, vezérlő értékeit, elveit, elfogadott szabályrendszerét és a rövid távú célokat is, amelyek megvalósításán közösen dolgozunk. Ezek a keretek az emberek bevonásával jönnek létre, de bizony van tere a felülről determináltságnak is. Azaz a tulajdonosok és vezetők elképzeléseinek itt erőteljesen érdemes megjelennie.

Meggyőződésem szerint a mostani helyzetben is ezek kell, hogy a fő irányt mutassák - és ez független a munkavégzés helyétől és módjától.

Autonómia, mert a KERETEKEN BELÜL nagyfokú szabadságot biztosít mindenkinek abban, hogy hogyan, milyen eszközökkel, megoldásokkal, ötletekkel, időbeosztással, együttműködésekkel éri el a megfogalmazott célokat. Ez egy egyszerre kellően biztonságos és kellően szabad közeget hoz létre, amelyben a legtöbben képesek a bennük rejlő legjobbat nyújtani. Home office-ban is.

Irányított autonómia. Ízlelgessük!

Bölcsföldi László, CEO, FranklinCovey Magyarország
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk