Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Csak Békésben 5500 álláshely menekült meg

Békés megyében 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László, aki Békéscsabán a Körös Autócentrumban adott át bértámogatási okiratot, elmondta: országosan 188 ezer munkahelyet védett meg a kormány 31 milliárd forintnyi támogatással.

Hozzátette: 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások vették igénybe a programot. Hozzátette: ingyenes, nyolchetes informatikai tanfolyamukhoz a veszélyhelyzet alatt 62 ezren csatlakoztak.

György László szólt arról is, hogy 10 év alatt 850 ezernél több munkahely jött létre, ennek köszönhetően Magyarország az uniós átlagnál jobban vészeli át a koronavírus-járványt, mert rendelkezik tartalékokkal.

Tóth Péter, a Körös Autócentrum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője elmondta, statisztikai állományi létszámuk 42, 35 dolgozójuk után igényelték a munkahelyvédelmi bértámogatást 11,7 millió forint értékben, ugyanis a koronavírus-járvány alatt drasztikusan lecsökkent a forgalmuk, veszélybe került a működőképességük.

Az Opel, Honda, Mazda, Kia, Isuzu autók értékesítésével és szervízelésével foglalkozó vállalkozást 26 éve alapították, árbevételük tavaly 3,8 milliárd forint volt - közölte Tóth Péter.

Békés megyében a munkavállalói bértámogatási kérelmek legnagyobb számban a feldolgozóipar (több mint 60 százalék), a kereskedelem, gépjárműjavítás (közel 20 százalék); az információ, kommunikáció; valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokból érkezett - derül ki a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának összeállításából.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk